SZÍNHÁZÍRÓ
SZÍNHÁZÍRÓ 12,79  ÁFA-t tartalmazza
Back to products

A GÖRÖG KÖLTÉSZET ELKALLÓDOTT MŰFAJAI

Leírás

A kötetben olvasható tanulmányok a görög líra, avagy a görög "ének- és kartánckultúra" jobbára eltűnt formáit vizsgálják. Az olvasó találkozhat athéni vázákat díszítő ábrázolásokon zenélő és táncoló szatírok képeivel, akik utánzásra, vagyis egyedül az emberre jellemző tevékenységre képesek. Megismerkedhet szövegekkel (olykor zenelejegyzéssel együtt), melyek kultuszok keretébe illesztve mítoszokról énekelő, kardalokból (paian, dithürambosz) vagy versenykoncerten előadott szólisztikus énekformából (nomosz) maradtak ránk, nagyrészt töredékesen. Olvashat egy jól ismert műfaj, a tragédia egyik enigmatikus kardaláról, amely a kartánckultúra visszfényétől megvilágítva újabb értelmezést adhat a drámának. Képet kaphat a kartáncénekversenyekhez kapcsolódó athéni poliszideológia működéséről és e versenyek jelentőségéről az ifjak katonai felkészítésében. A kötet lapjain istenek, ünnepek, épületek és városi terek, mitikus hősök és történeti személyiségek, mindenki által ismert és a szélesebb közönség körében ma már kevésbé ismert szerzők vonulnak fel. A tanulmányok szerzői olyan jelenségeket igyekeznek megérteni, mint a béke és a háború, az azonosulás és az elutasítás, az egyéni és kollektív identitás – hogy így valamivel közelebb jussanak ismeretlen ismerősünkhöz: az ókori, jelenkori, mindenkori emberhez.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,13  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

COOK KAPITÁNY FELFEDEZÉSEI ÉS VÉGZETES ÚTJA

raktáron

18,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SIDES, HAMPTON

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

ISTEN RABJAI

raktáron

9,82  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁRDONYI GÉZA

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

LEGVÉGÜL A SZÍV

raktáron

12,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ATWOOD, MARGARET

Kiadó

JELENKOR KIADÓ

IDŐ – KHRONOSZ MEGÖLÉSÉNEK ÁLMA

raktáron

12,72  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TONELLI, GUIDO

Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A GÖRÖG KÖLTÉSZET ELKALLÓDOTT MŰFAJAI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5