A GLASS CSALÁD TÖRTÉNETE

Leírás

„Múlt és jelen folyamatos párbeszéde ez a finoman szőtt, lebilincselő történet, mely elevenen teremti újra egy zsidó család tapasztalatait a huszadik század Európájában.” – Philippe Sands, a Kelet-nyugati utca és a Patkány út szerzője Hitler hatalomra jutásának idején Sara Franciaországban élt, de ritkán beszélt erről az időszakról. Jóval a halála után unokája, Hadley Freeman egy cipősdobozra bukkant a szekrényben. Egy titokzatos idegennel készült fotót, egy, a Vöröskereszttől érkezett rejtélyes táviratot és egy szignózott Picasso-rajzot talált benne. Kutatásba kezdett, melynek során eljutott Picasso párizsi archívumától egy auvergne-i parasztház szobájáig, Long Islandből Auschwitzig. Freeman úgy rakosgatja össze a családja múltját, akár egy kirakóst, hogy minél többet megtudjon nagyanyja és három testvére, Jacques, Henri és Alex életéről. Történetük – amely olykor tipikus, olykor megdöbbentő – felvillantja a kelet-európai zsidóság egy újabb holokauszttapasztalatát. „Szeptember 24-én az őrök kirángatták Alexet az Excelsior-beli cellájából – kékre-zöldre verve, kis híján megtörve –, és társaival együtt a vasútállomásra hajtották. Várt rájuk egy vonat. Alig látták, mert az érzékeiket eltompította az állomást betöltő éktelen lárma: férfiak, nők, gyerekek és csecsemők ordítottak, sírtak, könyörögtek, miközben kíméletlen katonatisztek kiabáltak velük franciául és németül. A lárma szívszakasztó és rémületes volt, bele lehetett halni. De Alex rendíthetetlenül masírozott a vonat felé – emelt fővel, félelem nélkül, ahogy egy légióstól elvárható. Mellette az a cellatársa, akivel a leginkább összebarátkozott, egy hórihorgas francia, Jacques Schwob Héricourt; ugyanabba a kocsiba kerültek nyolcvan társukkal együtt.– Lesz esély, hogy megszökjünk? Nem bánhatnak velünk úgy, mint a birkákkal. Tennünk kell valamit – suttogta Alex Héricourt-nak. De fogalmuk sem volt, mit tehetnének.”„Krimi, családtörténet, a múlt század lebilincselő krónikája. Hadley Freeman egy cipősdoboznyi emléktárgyból rekonstruálja családja történetét, egy olyan családét, amelyet a vészkorszakban megpróbáltak eltörölni a föld színéről. Freeman pontosan látja azokat a szürke zónákat, amelyeket a háborús időkben az emberek elfoglalnak; és attól sem riad vissza, hogy rámutasson múlt és jelen gyűlölködésének rémisztő párhuzamaira. Bátor és csodálatos könyv.” – Nathan Englander

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,48  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

CSALÁD A DOMBON

raktáron

15,02  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

ÉS REGGEL JÖNNEK AZ OROSZOK

raktáron

12,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CIOCAN, IULIAN

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

NŐVÉREK (CICERÓ)

raktáron

9,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TELGEMEIER, RAINA

Kiadó

CICERÓ KÖNYVSTÚDIÓ

CÉLTUDATOS BOLYONGÁSAIM

raktáron

12,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PATKÓS ANDRÁS

Kiadó

TYPOTEX KFT. ELEKTRONIKUS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A GLASS CSALÁD TÖRTÉNETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5