A FUNTINELI BOSZORKÁNY – ELSŐ KÖNYV (XI.)

Az amerikai emigráció „legmagyarabb” írójának, az Erdélyi Szépmíves Céh egykori neves alkotójának egyik legismertebb és több nyelvre lefordított regénye. A funtineli boszorkány reális elemekkel vegyített romantikus, meseszerű története – az író jelentősebb írásaihoz hasonlóan – a szűkebb szülőhazába, Erdélybe kalauzolja vissza az olvasóközönséget. A háromkötetes, terjedelmes regény hősnője a boszorkányosan szép havasi lány, Nuca. Az Istenszéke alatt, az Urszun él egy furcsa, kerek faházban apjával, a szótlan Tóderikkel. Nem ismer más törvényt, mint az erdők és hegyek törvényét, a jóságot sem Istentől vagy annak árnyékában tanulja meg, hanem a természettől. Élete nem könnyű, hiszen apját elviszik a csendőrök, így a tíz év körüli kislány magára és az emberek könyörületére utalva nő fel. Ragyogó szépségű fiatal nővé érik, aki mágnesként vonzza a férfiakat, akikről semmit sem tud. Boldogságra vágyik, de boldogtalan lesz, egy cigányasszony által megjósolt jövendő beteljesedése közepette: akit ágyába fogad, az meghal. Nuca először menekülne saját végzete elől. Szerelmes lesz a havasi király, Éltető uraság fiába. Kis kunyhót épít a Komárnyikon, ott várja szüntelenül a vadászidényt, ami elhozza hozzá szerelmesét és gyermeke apját. És a jóslat mintha hazudna, rövid időre megtalálja boldogságát, szeretete megtartja az úrfit egészen addig, amíg rá nem jön, hogy sem ő, sem pedig a gyermek nem köti hozzá a könnyelmű fiatalembert. A jóslat ekkor beteljesedik, az úrfit meggyilkolják. Éltető uraság pedig elrabolja a gyermeket – unokáját –, hogy örökösként nevelje fel. Ettől a perctől fogva Nuca tudatosan használja boszorkányos erejét: nemcsak látja az emberek szemében a múltat és a jövendőt, de megbosszul minden rosszat, amit a férfiak a nők ellen valaha elkövettek. A havasokban bolyongva teljesíti be végzetét – saját kisfia kicsúfolja, ezért Nuca megátkozza és halálra szánja fel nem ismert gyermekét –, mindörökre megteremtve a hegyek tündér-boszorkányának mítoszát. (Legeza Ilona)