A FRANCIA BARÁT

Leírás

Tóth Dénes egykori rendőrszázados pár napja fejezte be segédmunkási karrierjét, most élete első külföldi útjára készül. A francia nyelvet tanulmányozza, a Földközi-tengerről ábrándozik, amikor egy kőműves jelenik meg lakásán, és arra kéri, keresse meg eltűnt kedvesét. Tóth, mivel utazásáig van még néhány hét, vállalja a megbízást. Közben egykori nyomozó kollégája, Halasi Imre is meglátogatja őt, hogy a segítségét kérje két eltűnt férfi ügyében. Egyikük Franciaországból érkezett, az utazni készülő Tóth így éppen kapóra jön, hogy információt szerezzen a férfi előéletéről. Halasi jól tudja, milyen ígérettel nyerheti meg Dénest az ügynek, de azt nem sejti, milyen komoly próbatétel elé állítja Tóthot a két ügy, amelynek szálai összefonódnak. Párizsba érkezve a férfinak nemcsak az idegen környezettel, de a helyi rendőrséggel és a marseille-i maffiával is meggyűlik a baja. A rejtélyes eltűnési esetek nyomába eredő egykori rendőrtiszt munkáját gyilkosságok sora kíséri, s talán még az életét is kénytelen kockára tenni.Szita György sorozatának harmadik része, a Magánnyomozás és a Segédmunkában több mint négy évtizede elkészült folytatása most jelenik meg először. A regény egyszerre izgalmas detektívtörténet és hiteles látlelet a Kádár-korszak utolsó évtizedéről. A francia barát így nemcsak a honi bűnügyi irodalom kedvelői számára igazi csemege, de a magyar krimitörténet kutatóinak is fontos olvasmánya lehet.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,07  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VERONIKA KISASSZONY

raktáron

13,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MADARÁSZ ÉVA

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

TESTÜNK EGYENSÚLYA – ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK AZ ÉTKEZÉS, A HORMONOK ÉS AZ EGÉSZ

raktáron

17,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARNARD, NEAL D. DR.

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

A TENGER VÉGÉN A SZÉL VISSZAFORDUL

raktáron

6,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FARKAS GÁBOR

Kiadó

ORPHEUSZ KIADÓI KFT.

BEATRIX POTTER SZÍNEZŐJE

raktáron

10,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POTTER, BEATRIX

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A FRANCIA BARÁT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5