A FORRADALOM

Leírás

Sokféleképpen próbálták már meghatározni a radikális, pacifista filozófus, Gustav Landauer (1870–1919) szellemi-politikai alapállását: nevezték szocialista anarchistának, neoromantikus szocialistának, világi messianistának és vallásos ateistának, abban azonban a baloldali ideológiák minden krónikása egyetért, hogy Landauer nem csupán a német-zsidó szellemtörténet jellegzetes alakja volt, hanem az anarchizmus egyik legjelentékenyebb teoretikusa is. Nehéz volna felsorolni, hogy Walter Benjamin, Ernst Bloch, Hermann Hesse vagy Paul Celan mellett ki mindenkire hatott misztikus anarchizmusa. A szocialista szervezetekben és bohém körökben egyaránt otthonosan mozgó Landauer mind a német állami hatóságokat, mind az intézményesült munkásmozgalmat kihívta maga ellen, hiszen egyszerre volt békepárti mozgalmár és a marxizmus kérlelhetetlen bírálója. Nagy ihletettséggel megírt, A forradalom című értekezésének kulcsfogalmai a „szellem”, a „közösség”, illetve a minden forradalmi cselekvés hajtóerejét képező „utópizmus”. Landauer felfogásában a történelem a minden önkénytől mentes, tehát az anarchiával egylényegű szocializmus felé való törekvés; a megváltást azonban nem a munkáspártoktól, hanem a szabad, kiteljesedett egyének alkotta organikus társulásoktól, a személyközi viszonyok megújulásától remélte. Ennek az eljövendő közösségiségnek az előképét látta a középkor bonyolultan rétegzett társadalomszerveződésében, amelyről némiképp idealizált képet festve ugyan, de meggyőzően bizonyítja, hogy nagyobb szabadság és bensőségesebb lelkiség jellemezte, ily módon pedig hatékonyabban vetett gátat a zsarnokságnak, mint azt a mindenkori modernitás önhittsége látni engedte.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,34  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MINT TEKNŐS A PÁNCÉLT

raktáron

7,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LÉVAI ALIZ MÁRIA

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

100 ÉV – A TRIANONI MAGYARORSZÁG KÉPES TÖRTÉNETE

raktáron

20,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PRITZ PÁL

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

NINCS VARÁZSLATOSABB

raktáron

18,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PÉREZ-CARBONELL, MARTA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

WÜNSCH HÍD

raktáron

8,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GARACZI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A FORRADALOM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5