A FÖLDÖNKÍVÜLIEK

Leírás

A Világegyetem végtelen. Térben és időben egyaránt. Valóban elképzelhetetlenek a benne lévő távolságok. Nem tudunk olyan nagy értéket mondani, ami ne lenne továbbra is határtalanul parányi az egészhez képest. Galaxisok tíz és százmilliárdjaiból álló, füzéres szerkezetű, gigantikus szuperhalmazok és képzeletünkkel fel sem fogható méretű üres területek töltik ki.Ebben a felfoghatatlan méretű Világegyetemben nyüzsög az élet. A nyílt világűrben is!Bármennyire is igyekeznek az emberiség múltját meghamisítani, bárhogyan és bármekkora költséggel is próbálják a földönkívüli élet nyomait elzárni előlünk, még a létét is sok esetben letagadni – mindez hiábavaló fáradtság. Ha valaki csak a földi élőlények tűrőképességét vizsgálja is, könnyedén rájöhet, már csupán azok is képesek lennének az egész Naprendszert benépesíteni! Ha pedig erre képesek, akkor meg is tehették, és bizonnyal meg is tették az elmúlt 5 milliárd évben. Vagy a földi élőlények, vagy a máshonnan származók.Az idegen fajokkal való találkozásokra vonatkozó esetleírások száma bőven meghaladja a tízmilliót. Könyvünkben azokat a fajokat mutatjuk be – összesen 67-et -, melyek a leggyakrabban látogattak vagy látogatnak el hozzánk, történelmünkkel a legközelebbi kapcsolatban álltak vagy állnak, a jelen vagy a múlt embereire a legnagyobb hatást tették. Tesszük ezt azzal a tudattal és felelősséggel, miszerint a hivatalos álláspont továbbra is az, hogy „földönkívüliek márpedig nem léteznek”. Legalábbis néhány ország vezetősége még mindig körömszakadtáig ragaszkodik ehhez az állásponthoz. Szerencsére egyre kevesebb van ilyen. Fejezzük ki azon vezetők számára viszont a tiszteletünket, akik a nyilvánosság elé mertek lépni a földönkívüli élet kérdésében, és merték vállalni, hogy gúnyolódók céltáblái legyenek. Miként a számolatlanul sok megfigyelő, s azok a kutatók is, akik ugyancsak felvállalták, hogy a szemtanúk megfigyeléseit feldolgozzák és nyilvánosságra hozzák.Köszönet Mindannyiuknak! Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a könyv.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,60 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VÁLTOZÓ MÚLTJAINK

raktáron

8,17 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RÉVAI GÁBOR

Kiadó

BOOK24 KÖNYVKERESKEDELMI KFT.

UMBRE DE LUPI

raktáron

10,48 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PANNONIUS, JANUS

Kiadó

AB-ART KÖNYVKIADÓ

ZALAVÁRY LAJOS ÉPÍTÉSZETE

raktáron

13,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÖTZ ESZTER

Kiadó

MMA KIADÓ NONPROFIT KFT.

AZ ÖRDÖG VAN ODAKINT

raktáron

15,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MEZŐ GÁBOR

Kiadó

SZÁZADVÉG KIADÓ (POLITIKAI ISKOLA ALAPÍT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A FÖLDÖNKÍVÜLIEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5