A mágikus titkokkal átszőtt történetben egy szélhámos és egy forradalmár a szerelmet és az életet egyaránt kockáztatja a bosszúért.A stav rezsim bukásával Luisonn városába látszólag béke költözik. Hulei báró elnökként mindent megtesz, hogy elrejtse a hazugságait, de Firin átlát rajta. A lányt halottnak hiszik, de alakváltó képességének hála új arccal és egy szilárd elhatározással tér vissza a városba: az elnöknek meg kell halnia. A báró ugyanis tönkretette az életét, és ellene fordította az egyetlen embert, akit valaha szeretett.Bregan mindent elveszített a lázadás után a családját, a színházát és a szerelmét, Firint is. Ráadásul brutális gyilkosságok sora kezdődik a környéken, és az áldozatok között feltűnően sok a gyerek. Bregan úgy dönt, hogy kideríti, mi folyik a város árnyai közt. A szálak az elnökhöz vezetnek, és Bregant hajtja a vágy, hogy tegyen valamit, még akkor is, ha ezzel nem hozhatja vissza Firint a halálból.A bosszú hajszolása és az igazság keresése során az új alakot öltött Firin és Bregan is találkozik Guilóval, egy lenyűgöző és rejtélyes mágussal, akinek minden oka megvan rá, hogy gyűlölje Hulei bárót. Annak érdekében, hogy megmentsék a város gyermekeit, és megakadályozzák az újabb zsarnokság kiépítését, Firin arra kényszeríti a két férfit, hogy együtt dolgozzanak. Ám a lány és Guilo között váratlan kötelék alakul ki, aminek következtében egy pusztító titok is napvilágra kerül. Vajon hogyan dönt majd Firin, ha választania kell, hogy a saját szívét mentse meg, vagy a legkiszolgáltatottabbak védelmétszolgálja?A fekete kő a kétkötetes Bíbor függöny befejező része.
FÜGGŐHÍDON - POZSGAY IMRE ÖNÉLETÍRÁSA, 1933-1954
16,44 € ÁFA-t tartalmazza
JAMES ÉS AZ ÓRIÁS BARACK
11,23 € ÁFA-t tartalmazza
A FEKETE KŐ – BÍBOR FÜGGÖNY 2.
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM – PRÓZA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
18,37 € ÁFA-t tartalmazza
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
VÁGJÁK AZ ERDEI UTAT… – EGY MEZŐSÉGI ADATKÖZLŐ, SZÁSZ ISTVÁN “BŐDI” DALAI
Értékelés: 0 / 5
raktáron
7,85 € ÁFA-t tartalmazza
A RÉGI ÉS AZ ÚJ ÖSSZHANGJA – AZ EGYHÁZJOG FEGYELMI KERETEI KÁNONJOGTÖRTÉNETI…
Értékelés: 0 / 5
raktáron
10,26 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A FEKETE KŐ – BÍBOR FÜGGÖNY 2.” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.