A FEHÉROROSZ KIRÁLYSÁG – ROMOKBÓL OLVASNI

"Ihar Babkou a birodalom agóniája idején, a nyolcvanas évek második felében végzett Minszkben filozófia szakon, amikor a fehérorosz önismeret már az elméleti szakaszába lépett. Legfőbb ideje volt, mert a következő években ajánlatos volt használniuk az eszüket a fehéroroszoknak, hiszen akkor kellett újragondolniuk a hagyományaikat és a nemzeti létüket, amikor életük legnagyobb esélyét kapták. Ez a könyv ennek a lázas útkeresésnek a terméke: Babkou mintha egyszerre akarná megteremteni a hagyományt (gyakran hipotetikus elemekből) és a jelent a legújabb szellemi irányzatok eszköztárával. Az esszéista itt filozófus és szépíró egy személyben, akire a nyugati kánon klasszikusai mellett a buddhizmus és a kínai hagyomány is hat. A Kelet és Nyugat, posztimperiális és önkolonizáló állapot között ingadozó, összetett és megosztott fehérorosz identitás leírásában, lényegének megragadásában mégis a posztkolonialista tanulmányok eszközei látszanak a leghatékonyabbaknak. Babkou minden lehetőséget kipróbál arra, hogy új (vagy nagyon is régi) helyet találjon a birodalmi függőségtől szabaduló fehérorosz kultúra számára. Az egyik lehetőség a miłoszi Közép-Európa, amely a Németország és Oroszország közti területet jelöli. Mára azonban nemcsak Lengyelország, hanem a közös múlt miatt oly otthonos Litvánia is a limes túloldalára került. Más a helyzet a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő régióval, a Tengerközzel. Itt helyezkedik el – nyugati szemmel – a két rút kiskacsa, amely sehogy sem tud hattyúvá változni: Fehéroroszország és Ukrajna. A kettő egymást kiegészítve hoz létre sajátos egészet a fekete-tengeri antikvitás és a sztyeppe déli, valamint a balti-skandináv régió északi elemeiből. Mivel az ország két civilizáció közti törésvonalon helyezkedik el, ahol – Tomas Venclova szavaival – a Harmadik Róma mítoszával ütközik a lengyel–litván Jagelló-mítosz, a fehérorosz kulturális emlékezet olyan különleges övezet, amelyben megfér egymás mellett a Kelet és a Nyugat. Legfőbb ideje, hogy Közép-Európa is felfedezze Ihar Babkout. Ez már csak azért is ígéretes szellemi kaland, mert a minszki és a kijevi patthelyzet nagy szellemi aktivitásra ösztönöz: az értelmiség ugyanolyan lázas agymunkával keresi a kiutat, mint közép-európai elődeik a hetvenes-nyolcvanas években, ezzel pedig minket is kimozdíthat a hamis biztonságérzet keltette szellemi restségből.RÉSZLET AZ UTÓSZÓBÓLA szovjetunió szétesése és az ország 1991-es függetlenné válása nyomán bekövetkezett politikai, gazdasági és társadalmi változások közvetve vagy közvetlenül az irodalmi életre is döntő hatással voltak. Ebben az időszakban jelentkezett egy olyan új alkotónemzedék, amely ugyan az orosz kultúra mintáin és az orosz irodalmi nyelven nevelődött, ezt mégis valami egész mással, másik hagyománnyal cserélte fel. Így kezdődött a fehérorosz nyelv soron következő újjászületése a fiatal nemzeti érzelmű értelmiség körében, és futott zátonyra mint össztársadalmi projekt egy viszonylag rövid, ám reményteli kezdeti időszak után Aljakszandr Lukasenka hatalomra kerülésével, aki önkolonizáló és meglehetősen anakronisztikus gesztussal kapitalista viszonyok között élesztette újra a külső reprezentáció szintjén a szovjet jelképeket, és vívta ki országa számára az utolsó európai diktatúra címkéjét.IHAR BABKOU (1964) fehérorosz költő, író, esszéista, filozófus, műfordító (többek között kínai költészetet fordít). A nyolcvanas években több underground csoportosulással állt kapcsolatban, majd több évig szerkesztette a Frahmenti című folyóiratot. Jelenleg a Fehérorosz Állami Egyetemen tanít Minszkben, ahol mindenekelőtt a posztkolonialista elmélettel és filozófiatörténettel foglalkozik. Részt vett a Nasa Nyiva című hetilap újraindításában, amelynek egy új, nem szovjet fehérorosz kultúra megalkotása volt a célja. Tagja a fehérorosz Pen Clubnak, munkásságát több díjjal is jutalmazták, többek között a Visegrádi Keleti Partnerség irodalmi díjával. Adam Klakocki és árnyai című regényének lengyel fordítása ott volt 2009-be