Hőseink Rebeka, Endre, Gábor és Cézár, a farkaskutya. Kalandos emberi sorsok, gyilkosságok kusza szövevénye, Márton Veronika hősei egyáltalán szokványos falusi életet élnek. Rebeka apja határőrtiszt egy határmenti településen. Az természetes, hogy egy határőrtiszt Endre lesz a férje. Rebeka örököl egy szép nagy kulák házat örököl, melynek lomtalanításakor tetemes értékű aranyat és valutát találnak. A hatvanas évek végén ez még bűncselekménynek számított Magyarországon, mégis megtartják és elrejtik. A ház istállójának bontásakor, annak pincéjéből egy női csontváz kerül elő, medencéjében egy kicsi csontvázzal. Ezután még négy újszülött maradványát találják meg, és egy naplót. Ez a napló felfedi kik voltak a ház tulajdonosai, és azt is, hogy ki követte el a gyilkosságok sorozatát.A kislányuk Emese nyolc éves, amikor Endrét és Cézárt halálos baleset éri a hátárnál. Rebeka idegösszeomlást kap. Gyógyulását Gábornak köszönheti, akivel szép lassan egymásba szeretnek. Csodálatos tíz évet töltenek együtt, az égiek csak ennyi időt engedélyeznek számukra.Rebeka apja a harmadik agyvérzésből már nem épül fel, a halálos ágyán gyónja meg lányának, hogy Endre él. A temetés után lányával Emesével, aki immáron tizennyolc éves gyönyörű nő, felkeresik Endrét a régi házukban. Gábor temetésén Rebeka találkozik Emmával gyermekkori barátnőjével, férjével Hermannal és fiúkkal Petrikkel. Ők egy svájci alpesi falu melletti panzió tulajdonosai. Meghívást kapnak tőlük a következő év nyarára az otthonukba, Svájcba. Ez a nyaralás egy újabb esemény-lavinát indít el. Súlyos családi titkok, gyilkosságok felszínre kerülése, aminek az egyik szála Endréhez vezet.
A FARKASOK ELNÉLMULNAK
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,48 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
KOCKACUKOR LOVASSULI – MÓKÁS, A SZELEBURDI CSIKÓ ( FŰZÖTT)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,20 € ÁFA-t tartalmazza
HOGYAN LÉGY ÖNMAGAD? – ÖNISMERETI GONDOLATOK ÉS GYAKORLATOK HÉTRŐL HÉTRE
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,95 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A FARKASOK ELNÉLMULNAK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.