A DELFINEK ELŐZŐ ÉLETE

Leírás

Az első világháború idején ezerháromszáz nő gyűlt össze Hágában, tizenkét országból, hogy békét követeljenek. Ezek a kezdeményező szellemű asszonyok elhatározták, hogy felkeresik országuk vezetőit, és tárgyalásokra kényszerítik őket a háború befejezése érdekében.A többször béke-Nobel-díjra jelölt Rosika Schwimmer is azok közé a kivételes nők közé tartozott, akik egész életükben egy jobb világért dolgoztak. És nem volt egyedül: Edith Wynner – barátnője, segítőtársa és életrajzírója – egész életén át mellette állt. Az ő történetük fonódik egybe most egy baszk tengerparti kisváros forradalmár asszonyainak emlékeivel a hetvenes-nyolcvanas évekből, és Donald Trump pandémia utáni amerikai rémálmának szereplői is szót kapnak Kirmen Uribe gyönyörű elbeszélői stílusban megírt, szenvedélyes regényében.##Az ősi baszkok hite szerint azok, akik beleszerettek a lamia nevű mitikus lényekbe – kiknek külseje a sellőkéhez hasonlított –, delfinné változtak. Ez volt az ára, ha valaki vakmerő módon szerelemre lobbant egy lamia iránt. Tengeri lénnyé kellett válnia; olyanná, melynek megjelenése tökéletesen ellentétes az emberi külsővel –, és egy ismeretlen, a föld felszínétől távoli helyen kellett tovább élnie. Ez a radikális változás egyik napról a másikra történt, akár egy minden korábbitól eltérő utazás kezdete.” A migránsok élete is valahogy így változik meg, miután átlépik a határt – és egyszer csak egy egészen más úton találják magukat, mint amilyet elképzeltek…A delfinek előző élete Rosika (Schwimmer Rózsika és és Edith (Weiner Edit), a két bátor és független feminista, a két rendíthetetlen, magyar származású békeharcos történetét meséli el; ugyanakkoregyben a migránsokról szól; olyan nőkről és férfiakról, akik házukat és családjukat hátrahagyva ismeretlen helyen próbálnak új életet kezdeni, vagyis „delfinné változnak”. Megrendítő regény több generáció nőtagjairól, akik kitartó küzdelmet folytattak a békéért.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,73 € ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZANDRA ÉS A CSAJOK 6. – CSÁ!

raktáron

6,40 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALÁZSY PANNA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A TENGER FELSZÁMOLÁSA

raktáron

9,62 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZITA SZILVIA

Kiadó

PARNASSZUS KÖNYVEK

ELLENSÉGES SZOBATÁRS

raktáron

15,35 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÖRÖS VIKTÓRIA

Kiadó

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ

MUNKANAPLÓ I. (1955-1974)

raktáron

20,71 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERGMAN, INGMAR

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A DELFINEK ELŐZŐ ÉLETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5