`E könyvem életem hét és fél éves kálváriáját mutatja be, amit jobb lenne elfelejteni. De erre képtelen vagyok. Talán lelki megpróbáltatásom `kibeszélése` segítheti öngyógyításom. Fontosabb ennél a rémtörténet hiteles ábrázolása, hiszen még most is oly korban élünk, amikor emberek élvezetet találnak mások tönkretételében. Ugyanakkor sokan álltak, sőt kiálltak mellettem – könyvemet elsősorban nekik ajánlom, köszönettel. De még a velem rokonszenvezők körében is érzékeltem, igazából nem is tudják, hogy mi történt. Az én végig soha nem mondható magyarázkodásaim és az engem likvidálni akarók rágalmai között nehéz volt eligazodni. Úgy érzem, hogy ez az orvosi elsősegélyként induló, majd bűnüggyé fajult história csakis személyiségem és pályafutásom tükrében, meg ellenségeim indulatainak és motivációinak ismeretében érthető meg. Szeretném tárgyilagosan ábrázolni önmagam és meghurcoltatásom.` (Dr. Czeizel Endre)
A MAGYAR EDE- ÜGY - KÍSÉRLET EGY ÖNGYILKOSSÁG REKONSTRUKCIÓJÁRA
10,90 € ÁFA-t tartalmazza
A DUNA MENTÉN - DÉVÉNYTŐL A VASKAPU-SZOROSIG - MAGYAR ÖRÖKSÉG
10,82 € ÁFA-t tartalmazza
A CZEIZEL-ÜGY – PÁLYÁM TÜKRÉBEN
Leírás
Kategóriák: MEMOÁR,NAPLÓ,INT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
5,31 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
JÁRMŰVEK- (ÉS MÁR EZT IS TUDOM) – KÖNYV 24 MÁGNESSEL – 3. ÉVES KORTÓL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,37 € ÁFA-t tartalmazza
KEZDŐK DÁN NYELVKÖNYVE – LETÖLTHETŐ HANGANYAGGAL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,20 € ÁFA-t tartalmazza
BING – BING EGY NAPJA – MATRICÁS FOGLALKOZTATÓKÖNYV
Értékelés: 0 / 5
raktáron
5,63 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A CZEIZEL-ÜGY – PÁLYÁM TÜKRÉBEN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.