A CSÚCSRA ÉS FELFELÉ

Leírás

Hogyan legyünk sikeresek, boldogok, és találjunk mélyebb értelemre életünk második felében?Gondolhatnánk, hogy minél sikeresebbek vagyunk, annál kevésbé vesz majd erőt rajtunk az idősödéssel együtt járó feleslegesség-érzés. Valójában épp ellenkezőleg: minél látványosabb eredményeket értünk el, és minél fontosabb számunkra, hogy mit tettünk le az asztalra, annál fájdalmasabb lesz észlelni, ha romlik a szakmai teljesítményünk.Mi az, amit már ma is megtehetünk azért, hogy időskorunkban elérendő célok lebegjenek a szemünk előtt, elégedettek és, igen, kimondottan sikeresek legyünk?Arthur Brooks ötvenévesen szakmai pályája csúcsára ért. Ekkor hétéves utazásba kezdett, amelynek során felfedezte, hogyan formálhatja át a jövőt, hogy ne a megkopó képességei fölött érzett csalódottságra épüljön, hanem a lehetséges fejlődésre. Ennek a vállalkozásnak az eredménye A csúcsra és felfelé – Brooks a társadalomtudomány, a filozófia, a teológia, a keleti bölcselet köréből vett gondolatokat egészítette ki több tucat interjúval, amelyeket átlagemberekkel készített. Vizsgálata megmutatja, hogy a sikeres élet karnyújtásnyira van mindenkitől: a boldogság záloga, hogy szem előtt tartsunk bizonyos prioritásokat és felvegyünk bizonyos szokásokat.Olvasd el ezt a könyvet, érj a csúcsra, és haladj tovább felfelé.Ez a könyv azoknak szól, akik mindig többet akarnak elérni, mindig új sikerekre törnek, és akkor is tovább küzdenek, ha pontosan látják, hogy nem tudják örökké folytatni. Arthur Brooks megmutatja, hogyan tehetjük mégis évről évre jobbá az életünket. – Simon Sinek, optimista, a Kezdj a miérttel! és a Végtelen játék szerzőjeA csúcsra és felfelé bölcs és ösztönző útmutató, hogyan tervezzük újra életünk hátralévő részét. Ha belefáradtál az örökös küzdelembe – ez a kitűnő könyv neked szól. – Daniel H. Pink, a Motiváció 3.0, a Mikor, és A megújult elme szerzőjeBrooks világos stratégiát követ: először elrettenti, aztán fellelkesíti az embert. A könyv akár az Elkerülhetetlen hanyatlásunk előnyei címet is kaphatta volna. Akik állandóan sikerekre törnek, azt hiszik, addig futhatnak majd, míg el nem fogy alóluk az út. Arthur Brooks igyekszik megspórolni nekünk a fájdalmat, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból az emberi nem javára. Ezt a könyvet minden nagyratörő embernek el kellene olvasnia." – Dan Harris, író, az ABC News egykori szerkesztőjeArthur Brooks az egyik kedvenc gondolkodóm. Szellemes, bölcs és fáradhatatlanul kíváncsi, azon kevés szerzők egyike, akik a tudományos eredmények és mindennapi megfigyelések megbízható ötvözésével éppen azt adják, amire szükségünk van: a helyes életre vonatkozó, lényegre törő útmutatást. – Angela Duckworth, a Character Lab alapítója és vezetője, a Grit írójaEbben a ragyogó könyvben Arthur Brooks a spirituális hagyomány legrégebbi és legmélyebb kérdéseinek egyikét járja körül: hogyan kormányozzuk át hajónkat az élet első és második felét elválasztó csalóka vizeken. Szinte minden lapjából erőt és reményt merítettem. – Robert Barron püspök, a Word on Fire missziós médiaszolgálat alapítója és a Los Angeles-i érsekség segédpüspökeA csúcsra és felfelé valódi válaszokat ad a boldogsággal és a fejlődéssel kapcsolatos időtlen kérdésekre: Hogyan lehetek boldogabb? Mitől lehetne több értelme az életemnek? Mi most a legfontosabb a számomra és miért? – Eric Schmidt, a Google korábbi elnök-vezérigazgatója

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,57  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KLÁRA ÉS A HANGOS AUTÓ – A TULIPÁN CSOPORT 22.

raktáron

4,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ ÁGNES

Kiadó

TULIPÁN CSOPORT

VERITAS ÉVKÖNYV 2024

raktáron

14,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KINCSES KATALIN MÁRIA[SZERK.]

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

KUTYAKÍNÁLAT RÓMAI TÁLKÁN – IDEAFIX ÉS A REBELLISEK

raktáron

8,63  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

SULI ÉS EGYÉB KATASZTRÓFÁK – A LEGROSSZABB SEPRŰTÁRS

raktáron

12,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COVEN, WANDA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A CSÚCSRA ÉS FELFELÉ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5