A CSALÁD MINT ERŐFORRÁS

Leírás

A párkapcsolat, gyermekvállalás, gyermeknevelés témájával kapcsolatos könyveket mindig aktuálisnak tekinthetjük, hiszen a generációk örök körforgásában az egyik biztosnak vélt tényező a család. Biztonsága változásaiban is állandósulni látszik, mivel számos társadalmi és gazdasági átalakulás mentén maga is formálódva örökíti át az életet. A tudományos értelmezések vonulatában a családban felhalmozott és onnan kiáramló erőforrások állnak, ritkábban tekintenek a családra önmagára erőforrásként. Ez utóbbi megközelítésben a családi kapcsolatok és az azokban bekövetkezett interakciók jelenthetnek erőforrást vagy erőforrás-megvonást. A kimenetel szoros összefüggésben áll a család tagjainak szubjektív állapotával és a családnak mint kollektívának a jóllétével.Könyvünkben erőforrásként tekintünk a családra, amelyben a családtagok nemcsak egymás (és saját maguk) boldogságáért, hanem egymás (és saját maguk) boldogulásáért is felelősek. Úgy véljük, a párkapcsolat, a szülő–gyermek kapcsolat vagy a rokoni kötelékek kialakulása és működése jelentősen befolyásolja a testi-lelki jóllétet, de komoly hatást gyakorol az élet egyéb területein betöltött szerepekre, nem utolsósorban a munkaerő-piaci részvételre. A társas és a családon belüli támogatáshoz hasonlóan beszélhetünk olyan közösségi támogatásokról, amelyek esetén különböző közösségek – például munkahelyi, vallási, egyesületi – játszanak meghatározó szerepet az egyéni előrehaladásban. Nemzetközi és hazai szakirodalmak, valamint kutatási eredmények alapján keresünk összefüggést a magánéleti (családi) és a professzionális karrier között annak érdekében, hogy a családi és közösségi élet e többé-kevésbé rejtett dimenzióját feltárjuk.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,19  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PAPÍRTASAK F.MACI KÉK AUTÓBAN 18*23

raktáron

0,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

368063

Kiadó

QX-IMPEX KFT

KÉPES SZÓTÁR – OLASZ-MAGYAR – (AUDIO ALKALMAZÁSSAL) – 2. KIADÁS

raktáron

16,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P. MÁRKUS KATALIN[SZERK.]

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

TE MIT GYÁSZOLSZ? – MEGKÜZDÉSI STRATÉGIÁK VESZTESÉGEINK KEZELÉSÉHEZ

raktáron

18,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HALEY, ELEANOR – WILLIAMS, LITSA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

DÉMONCSILLAG – 20 ÉVVEL A ZODIAC PUSZTULÁSA UTÁN

raktáron

12,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VARGA DÁNIEL

Kiadó

KORNÉTÁS KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A CSALÁD MINT ERŐFORRÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5