A CORLEONE CSALÁD – ÚJ

Leírás

New York, 1933. A város a nagy gazdasági világválság következményeitől szenved. A New York-i maffiacsaládok fölvirágzásának időszaka ez, de a szesztilalom föloldásának közeledtével már készülődik a harc, amely eldönti majd, mely szervezetek emelkednek föl, és melyek néznek szembe erőszakos véggel. Vito Corleone számára semmi sem lehet fontosabb családja jövőjénél. Míg kisebb gyermekei, Michael, Fredo és Connie iskolába járnak, mit sem sejtve apjuk igazi foglalkozásáról, nevelt fia, Tom Hagen pedig egyetemista, a családfő elsősorban a legnagyobb, Sonny miatt aggódik. Vito üzletembernek szánja, a tizenhét éves, nyughatatlan és forrófejű Sonny azonban másra vágyik: apja nyomdokaiba lépne, hogy részesévé váljék a családi vállalkozásnak.A Corleone család, ez a hagyománytisztelettel, érzelmekkel, indulatokkal, erőszakkal átszőtt, élettelien fordulatos és megrázó erejű regény valódi csemege azok számára, akik nem tudnak betelni A keresztapával. További mellékszálakat bont ki, közben alaposan megvilágítja korábbról ismert mozzanatok hátterét. Az olvasók újabb nemzedékei pedig egy kiegészített regényfolyamot ismerhetnek meg lapjairól.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,21  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

STROKE ZSEBKÖNYV

raktáron

28,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR.NAGY ZOLTÁN[SZERK.]

Kiadó

SEMMELWEIS KIADÓ ÉS MÉDIA KFT.

30 ANGOL-MAGYAR MESE A BÁTORSÁGRÓL ÉS A GYÁVASÁGRÓL (ÚJ BORÍTÓ)

raktáron

6,39  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ROLAND TOYS KFT.

PT.M+HS.RSZ/AR.PEZSGŐ 18*23

raktáron

1,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

370739

Kiadó

QX-IMPEX KFT

A SZERELEM KÉT OLDALA

raktáron

5,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEBESTYÉN NOÉMI

Kiadó

UNDERGROUND KIADÓ ÉS TERJESZT? KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A CORLEONE CSALÁD – ÚJ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5