Koroktól és hovatartozástól függetlenül az embert mindig is foglalkoztatták létezésének alapkérdései. A halál és halhatatlanság, az élet és halál, a múlandóság és öröklét perspektívái ma éppúgy kihívást jelentenek, akkor is, ha ezekkel a nyugati ember rendszerint csak kivételes helyzetekben szembesül.A keleti bölcsesség egyik kincsestára, a buddhizmus olyan eszméket őrzött meg a jelenkor számára, amelyek világunk tudós értetlenségének elosztásával képesek létezésünk mélyebb forrását feltárni. Nem újabb elméleteket, elvont teóriákat kíván adni, hanem minden körülmény között megőrzendő tudást, minden korlátoltságot és kötöttséget felszabadító erőt.A jelen kötet a buddhizmus fő területeit és iskoláit veszi szemügyre, ahogyan kezdetektől fogva napjainkig kialakították önálló tanrendszerüket. A keleti eszmék színes és érdekfeszítő világának bemutatásával a könyv egy több, mint kétezer éves hagyomány elevenségét tárja elénk. Az eszmék életre keltése és a mindennapi életbe való átültetése már az olvasó feladata, a kötet e folyamathoz és benső átalakuláshoz kíván támpontot adni. A sok esetben egzotikusnak és távolínak tűnő tanításokba a mai embernek is megragadható szemléletmódok segítségével vezet be. Dr. Németh Norbert, PhD MCU (sz. Győr, 1969). 1991-ben az akkor alakuló A Tan Kapuja Buddhista Főiskola első évfolyamának hallgatója. Később tibeti nyelvi és kultúrtörténeti szakirányon mesterszintű képesítést (2010), majd a thaiföldi Mahachulalongkornrajavidyalaya Egyetemen (MCU) buddhista tanulmányokból PhD végzettséget szerzett (2018), jelenleg a Fő iskola adjunktusa.
IGAZAD VAN, LONCIKÁM - "ALZSÍRI" LEVELEK
7,31 € ÁFA-t tartalmazza
A NAP KAPUJA - LÉLEKREGÉNY
8,00 € ÁFA-t tartalmazza
“BALOGVILÁG. RIPORTREGÉNY” a kosárba helyezve. Kosár
A BUDDHIZMUS ESZMÉI
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. VALLÁS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,05 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
AMIKOR EGYMÁSRA TALÁLTUNK – KALANDOZÁS AZ 1960-AS ÉVEKBEN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
9,95 € ÁFA-t tartalmazza
MÉRGEZETT MINDENNAPOK – HOGYAN SZENNYEZIK BE A VEGYI ANYAGOK A SZERVEZETÜNKET, É
Értékelés: 0 / 5
raktáron
17,79 € ÁFA-t tartalmazza
MEGMARADNI ÉS KITELJESEDNI – REZILIENCIA A LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATBAN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,11 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A BUDDHIZMUS ESZMÉI” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.