A BOSSZÚ CSÓKJA
A BOSSZÚ CSÓKJA 12,53  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
A BILOXI FIÚK
A BILOXI FIÚK 16,63  ÁFA-t tartalmazza

A BUDAPESTI HATALMI ELIT 1956 ÉS 1989 KÖZÖTT

Leírás

A kommunista állampárti rendszert, annak működését, szókészletét huszonhét évvel a bukása után is homály övezi. A nómenklatúra-káder és a nómenklatúra-rendszer fogalmakat, bár az utóbbi évtizedekben nagy nyilvánosságot kaptak, egyfajta titokzatosság övezi, és lényegében azok sem tudnak róla sokat, akik e szavakat használják. Rácz Attila kutatásai fókuszában ez utóbbi kérdéskör, mégpedig a fővárosi hatalmi elit rekrutációja és kilépése, képzettsége, mobilitása áll úgy, hogy – a rendelkezésre álló forrásokból kinyerhető információk alapján – a pártgépezet fogaskerekeinek számító pártvezetők mögött a magánembert is igyekszik megmutatni a szerző. A Kádár-korszak elitkutatói eddig jórészt az országos szintű hatalmi elittel – elsősorban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Politikai Bizottság tagjaival – foglalkoztak. A fővárosi hatalmi elit tagjainak vizsgálatát azért tartja a szerző rendkívül fontosnak, mivel egyrészt közvetve vagy közvetlenül az ország fővárosának társadalmi, gazdasági, kulturális életét irányították, másrészt az MSZMP KB és az MSZMP PB tagjai is jelentős részben közülük kerültek ki.A kötet megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,44  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A MI KEZEINK ÁLTAL – SZAKRALITÁS A NÉPI KÉZMŰVESSÉGBEN

raktáron

9,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZATYOR GYŐZŐ

Kiadó

PRO PANNÓNIA KIADÓI ALAPITVÁNY

KUKORI ÉS KOTKODA – A LEGVIDÁMABB TÖRTÉNETEK

raktáron

12,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁLINT ÁGNES-NÉMETH ÁGNES

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

UZ BENCE

raktáron

7,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NYIRŐ JÓZSEF

Kiadó

LAZI KIADÓ

CSÚCSFORGALOM TESZ-VESZ VÁROSBAN

raktáron

13,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCARRY, RICHARD

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A BUDAPESTI HATALMI ELIT 1956 ÉS 1989 KÖZÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5