A BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS TÖRTÉNETE

Leírás

A boszorkányok alakja évezredek óta kísérti az emberiség képzeletvilágát. Titkos, mágikus rontásuk árt az emberek, állatok, földek termékenységének, balszerencsét, betegséget, halált okoz, természeti katasztrófát idéz elő. A kereszténység történetében ők Isten és az emberiség legfőbb ellenségének, az ördögnek a szolgálói. Állatalakot tudnak ölteni, seprűn röpködnek éjszaka gyűléseikre, és a boszorkányszombat szörnyű orgiáiban minden morális szabályt megszegnek. Hogyan formálódott ez az elképesztő ellenségkép a középkori kereszténységben, hogy vezethetett a kora újkorban a boszorkányüldözés legalább ötven-hatvanezer szerencsétlen áldozatának élve megégetéséhez? Milyen indulatok, milyen emberi, közösségi, társadalmi, etnikai, vallásfelekezeti feszültségek vezettek a boszorkány bűnbakképzetének folyamatos újratermelődéséhez? Mi magyarázza, hogy az áldozatok nyolcvan-kilencven százaléka nő volt? Kik voltak azok, akik kihasználni próbálták a gyanakvás és a gyűlölködés légkörét saját hatalmuk megerősítésére és az ellenfeleikkel való leszámolásra? Ezek a kérdések foglalkoztattak, ezek körül forog e kötet tizenhat tanulmánya. A boszorkányhit magyarázatánál megpróbáltam kihasználni a pozitív ellenpélda, a csoda-hit, a szentkultusz összehasonlító kontextusát, valamint a „népi” gyógyítók – kuruzslók, javasasszonyok, bábák, nézők, táltosok – tevékenységéről szóló híradásokat. A dokumentumok azonban leginkább arra világítottak rá, hogy a kora újkori bűnüldözés előítéleteken alapuló, brutális mechanizmusai és az ezeket gátlástalanul kihasználó vádaskodók, bírák és ítéletvégrehajtók hogyan állandósították a boszorkányüldözést és a bűnbakkeresést évszázadokon keresztül. Tanulmányaim egyúttal képet adnak arról is, hogyan magyarázta mindezt az elmúlt évtizedekben a nemzetközi és a magyar történelmi, néprajzi, antropológiai kutatás.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,82  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A CSODÁLATOS FABABA MESÉJE – EGY TISZTA GYERMEKI MOSOLY

raktáron

13,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÓTH-VÁSÁRHELYI RÉKA

Kiadó

INDA PRESS

AZ UTOLSÓ GYARMAT 3. – ÚJ BORÍTÓ

raktáron

14,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCALZI, JOHN

Kiadó

AGAVE KÖNYVEK KFT.

PISZKOS FRED KÖZBELÉP

raktáron

12,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REJTŐ JENŐ

Kiadó

ADAMO BOOKS KIADÓ

LÚDAS MATYI – VÁLOGATOTT MŰVEK – OSIRIS DIÁKKÖNYVTÁR –

raktáron

2,18  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FAZEKAS MIHÁLY

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS TÖRTÉNETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5