Madocsai Eszter A belső harmónia útja Do-In című kötetében a japán öngyógyító módszer lényegét mutatja be, megismertetve az olvasóval a mozgásgyakorlatok különböző lépéseit is. A kötetet közel 200 illusztráció, ezek között a gyakorlatok pontos, követhető fotói színesítik. A könyv DVD-melléklettel kapható; a DVD-n maguk a mozgásgyakorlatok láthatók.A Do-In japán módszer, amely a testi egészség megőrzésére, a lelki kiegyenlítettség elérésére, illetve a szellemi fejlődés támogatására szolgál. Magasabb szinten a külső és belső világ harmóniáját, az univerzummal való egységünket segít megvalósítani.A Do-In öngyógyító mozgásgyakorlatok rendszere. Légző gyakorlatokból, kitartott mozdulatok, feszítések sorozatából áll, ugyanakkor önmasszázs elemei is vannak, melyek közül a legfontosabbak az ütögetések, simítások és a pontnyomások. A mozdulatok végzésekor nagyon fontos a figyelem. A gyakorlatok lényeges eleme az a szellemi állapot, amivel a folyamatban benne vagyunk, és amelynek segítségével megteremtjük a változás lehetőségét. Úgy is tekinthetjük a Do-Int mint aktív meditációt, amelyben mozgásgyakorlatokon keresztül harmonizáljuk és felszabadítjuk a testünkben áramló életenergiát (japánul kí), s ezt a harmóniát tudatosságunk vezetésével, a bennünk lévő egység megteremtésével átélhetővé is tesszük.Madocsai Eszter a Nemzetközi Shiatsu Iskola alapítója és vezető tanára, a Shiatsu Ausztriai Csúcsszervezete által elismert gyógyító. Nemzetközi diplomáját 1997-ben Grazban a Nemzetközi Shiatsu Iskolában (I.S.S.ö.) szerezte. Elvégezte a grazi shiatsu iskola 20012002. évi tanárképző tanfolyamát. Tanárai Thomas Prett és Christian Schnabl voltak. Magyarországon az ETI-ben (Egészségügyi Szakképző- és Továbbképző Intézet) szerzett 1999-ben alternatív mozgás- és masszázs-terapeuta diplomát. Országos szakértő és az ETI vizsgáztatója AMM szakon. Tizennégy éves gyakorlattal rendelkezik a shiatsu-kezeléseket illetően, tíz éve tart tanfolyamokat Budapesten.
MORÁLIÁK 2023-2024-2025
6,46 € ÁFA-t tartalmazza
A BUKÁS ELŐTT - HITLER ÉVEI A FARKASVEREMBEN
28,15 € ÁFA-t tartalmazza
“LEBEGŐ ARBORÉTUM” a kosárba helyezve. Kosár
A BELSŐ HARMÓNIA ÚTJA – DO-IN
Leírás
Kategóriák: EZOTERIKUS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,22 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
MELYIKKEL ÍRJUK? – HELYESÍRÁS MUNKAFÜZET KISISKOLÁSOKNAK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,09 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A BELSŐ HARMÓNIA ÚTJA – DO-IN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.