A 30-AS ÉVEK ÁRNYAI FELTÁMADNAK, MÍG A BALOLDAL TOPOROG

Leírás

„Ez a könyv idegen elemnek számít a könyvkiadásban: nem szigorú értelemben vett szociológiai vagy filozófiai mű, de nem is kizárólag pamflet vagy aktivista írás. Olyan pamfletelemeket felhasználó politikai mű, amely egyaránt támaszkodik szociológiai, filozófiai és történettudományi forrásokra, és amely egy aktuális ideológiai és politikai kérdést vizsgál: a közhangulat ultrakonzervatív oldalát és azt, hogy milyen komoly veszélyt jelent a francia politikai térre a „posztfasizmus”. (…) A pamfletszerűség azt a célt szolgálja, hogy ráirányítsa a figyelmet a nem kellőképpen hangsúlyozott veszélyekre és fokozza az éberséget. Ha azonban túlzásba visszük, akkor a pamfletnek hátrányai is lehetnek, mivel nem fordít kellő figyelmet az ellentmondásokra és az apró különbségekre. Ebből az okból kifolyólag igyekszem majd a pamfletszerűséget a kérdések és a valóság részletes vizsgálatával ellensúlyozni, miközben a megfigyelhető tények tömegéből azért kiemelek fontos csapásirányokat.”PHILIPPE CORCUFF (1960) francia filozófus és szociológus, a Lyonban működő Politikai Tanulmányok Intézetének tanára, valamint a CERLIS labor (Centre de Recherche sur les Liens Sociaux, Université Paris Descartes / CNRS) kutatója. A politikai baloldal elkötelezett képviselője, aki magát „globalizáció-ellenes és libertárius aktivistaként” definiálja. Tudományos pályájának kezdetén a szocio-etnográfiai megközelítés volt rá legnagyobb hatással, és szerteágazó kutatásokat végzett a szakszervezeti mozgalom fejlődésének és történetének témájában. Posztmarxistának vallja magát, és intenzív kritikával fordul szembe Marx „marxista” olvasataival.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,38  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A DÉMON KISKÁTÉJA

raktáron

7,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MORGAN, EDWIN

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

KUTYÁK – AZ ELSZÁNT BERNÁTHEGYITŐL A BOLONDOS ANGOL BULDOGIG

raktáron

18,02  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRIFFIN, ANNABEL – HALAK, MARINA

Kiadó

HVG KÖNYVEK

PANTÓPIA – TÉGED IS VÁR EGY JOBB VILÁG!

raktáron

18,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HANNIG, THERESA

Kiadó

METROPOLIS MEDIA

TOKYO CRUSH – RANDEVÚZÁS JAPÁN MÓDRA

raktáron

14,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MONTALBANO, VANESSA

Kiadó

LINGEA KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A 30-AS ÉVEK ÁRNYAI FELTÁMADNAK, MÍG A BALOLDAL TOPOROG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5