A 106-OS ÚT (A CALABRIAI MAFFIA NYOMÁBAN)

Leírás

104 kilométernyi út a Jón-tenger és az Aspromonte-hegység közötti szűk parti sávon, Reggio Calabria és Siderno között, mindössze másfél óra, de ha a leágazásokat is végigjárjuk, öt kontinensre juthatunk el, és negyvenévnyi bűnözés történetét ismerhetjük meg.A 106-os utat bejárva a világméretű ’ndrangheta-jelenség forrásához jutunk, és olyan bűnszervezetet ismerhetünk meg, amely egyszerre képes ősi rítusokkal ünnepelni egy Szűzanya-szobor előtt, és több millió euró értékben veszélyes nemzetközi pénzügyi műveleteket bonyolítani, vagy embereket kivégezni.A könyv legalább annyira történelmi, mint lélektani utazás, amelynek célja a bűnözők elméjének mélyebb megismerése. Antonio Talia regényírói szenvedéllyel ír szeretett szülőföldjéről, de közben soha nem hagyja el az oknyomozó újságíró csalhatatlan ösztöne. Ennek köszönhető ez a világos és dühös riportkönyv, amely a gonoszság világába vezet, és az igazság keserű íze érződik rajta.Antonio Talia 1977-ben született Reggio Calabriában. Helyszíni tudósítóként dolgozott Pekingben, ahol olasz és kínai feketepénzek útját követte; Svédországban, ahol utcai galeriket kutatott fel; Indonéziában, ahol a dzsihádizmus mindennapjait vizsgálta; Hongkongban, ahonnan törvénytelen pénzügyi műveletekről számolt be. Több külpolitikai rádióműsornak volt szerkesztője, főként a Radio24 adón.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,59  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FORDÍTOTT NAPLÓ – TITKOSSZOLGÁK, CIVIL MOZGALOM, MAGÁNTÖRTÉNELEM

raktáron

13,20  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KRONOSZ KIADÓ

A TEST, AMIBEN LAKIK VALAKI

raktáron

16,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FARKAS FLÓRA

Kiadó

OPEN BOOKS

SZÉDÜLETES BUDAPEST – STUNNING BUDAPEST

raktáron

35,73  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARCZ B. DÁNIEL-LACKFI JÁNOS

Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A 106-OS ÚT (A CALABRIAI MAFFIA NYOMÁBAN)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5