90 NAP A TŰZOLTÓK KÖZT – A KATASZTRÓFAVÉDELEMNÉL

Ismertető: „…Lementem a sínekre, Bisztrán kézjellel mutatta, mehetek beljebb. A bal sínen, az alagútban feküdt a valószínűsíthetően középkorú férfi. Először a mentőszolgálat orvosa ment be, kifelé jövet fejrázással tudatta: meghalt. Aztán a Doktor Szolgálat orvosa.– A férfit a metró mellkas magasságában kettévágta. Nekem itt már nincs dolgom – mondta Letenyei doktor.– Menj be Rita! Fotózd le, ilyet nem lehet mindennap látni! – hívott az ismerős mentő orvos. Én csak álltam, mint a szobor, se balra, se jobbra nem tudtam elindulni. Meg sem moccantam… – Te sírsz? – nézett rám Bisztrán. – Én? – kérdeztem, majd az arcomhoz nyúltam, ami tiszta víz volt… potyogtak a könnyeim. Nem tudatosult bennem, ösztönből sírtam. – Szeretnél kimenni? – kérdezte. – Nem. Ha már itt vagyok, bemegyek és lefotózom. Ez a dolgom. Ahogy nektek az, hogy összeszeditek… Ti is érző emberek vagytok, mint én. Ha ti be tudtok menni, akkor én is – erőt vettem magamon, nagyot és mélyet lélegeztem, majd elindultam a metró mellett az elgázolt férfi irányába…”