88 ÉV

Leírás

Szilágyi Péter ügyvéd, a Magyar Antropozófiai Társaság korábbi vezetője, alapítója önéletrajzában vezet végig életének fizikai eseményein és szellemi ébredésének történetén. Magyarországon az ő nevéhez köthető az Antropozófiai Társaság alapítása, melynek 17 éven át volt a vezetője. Megismerhetjük annak történetét, hogyan illesztették be korunkban a keresztény ezotéria sorsvonalát a magyarság fejlődésébe. „Szilágyi Péter 1935. szeptember 3-án született Budapesten, szellemileg sokféle úton járt, a világban is sokat utazott, de 1953-ban, 18 éves korában Török Sándor révén találkozott az antropozófiával s ez mostani, 89 éves koráig vele maradt. Ez majdnem egy évszázad. Az emlékek tekintetében valamivel több is, mint száz év, mert a szülők és nagyszülők történetei ugyanúgy élnek benne, mint a sajátjai. Mint írja, pontosan emlékszik a második világháború kitörésének napjára, az akkori hangulatokra, véleményekre, a háború eseményeire, a veszélyekre, a félelmekre, úgy tűnik, hogy számára ez a korszak az 1950-es évek végéig tartott. Furcsa gyerek- és ifjúkor. Folytatódik az életrajz, de ezt már az 50-es évektől átszövi és rárakódik egy újabb életrajz, az antropozófia magyarországi története. Végig kétséges, hogy ez jól van-e így. Nem kellett volna ezt a két vonulatot külön megírni? A végére talán kiderül, hogy elválaszthatatlanok, mert egy közönséges ember életében tulajdonképpen semmi más nem történt, mint az antropozófia. Lehet, hogy ez csak ennyi? Vagy a legnagyobb, ami történhet?”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,03  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PATAY LÁSZLÓ

raktáron

19,44  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SZAKTUDÁS KIADÓ HÁZ ZRT.

ALKÍMIA-PRÁGA, 1588 HATALOM, MÁGIA… ÉS GYILKOSSÁG

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PARRIS, S.J.

Kiadó

HITEL KIADÓ

NYIRI ISTVÁN – LAUBER LÁSZLÓ – AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI

raktáron

40,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LIGETI ANNA

Kiadó

HOLNAP KIADÓ

SZERELEM A POKOLBÓL

raktáron

13,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARTINEZ, ALY

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„88 ÉV” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5