7 ÉV MÚLVA

Leírás

A válás szétszakít… a veszély összehoz.Nikki és Sebastian. Tűz és víz. Egy gyönyörű, impulzív modell és egy gazdag New York-i családból származó, zárkózott hegedűkészítő. Szenvedélyesen egymásba szeretnek, és dacolva minden figyelmeztetéssel, összeházasodnak. Hamarosan gyerekeik születnek, ám útjaik viharos sebességgel mégis elválnak.Így aztán egymástól távol építik újjá az életüket. Szinte nem is találkoznak egészen addig a napig, amíg kamasz fiuk, Jeremy rejtélyes módon eltűnik. Megszökött? Elrabolták? Mivel Nikki nem hajlandó a rendőrséget bevonni, volt férjéhez fordul segítségért.Szövevényes kalandjaik vérfürdőbe torkollanak, menekülniük kell…Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizennégy éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,74  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HOLDKÓROS A FEJEMBEN – ABSZURD ÉS GROTESZK TÖRTÉNETEK

raktáron

8,52  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ILLÉS GYÖRGY

Kiadó

HGS KÖNYVKIADÓ

JUST THE WAY YOU ARE – TALÁLD MEG ÖNMAGAD! (ÉLDEKORÁLT)

raktáron

17,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MORAN, BETH

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

SZÉKELY ANEKDOTÁK V.

raktáron

5,20  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERECZ EDGÁR

Kiadó

KEDVENC KIADÓ

SZÍV ÉS LÉLEK – IKERMESE

raktáron

12,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÁMOS MIKLÓS

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„7 ÉV MÚLVA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5