Az album 28 magyar és 84 külföldi épületet mutat be fotókkal és ismertetőkkel. Az anyagot válogatták a Visegrádi Négyek Építészeti Társulás építészei a Magyar Építőművészek Szövetsége, a cseh, a lengyel, a szlovák építőművész szövetségek tagjai. A régió országait összeköti az időjárás, a földrajz, a történelem, a kultúra és épített örökségünk.A magyar házakat képekkel, rajzokkal, laudációkkal, részletesebben ismerheti meg az olvasó, míg a partnerországok épületei egy-egy jellemző képpel érzékeltetik a regionális építészeti kapcsolatokat. Látható, hogy a méretettől, az anyagok és szerkezetek minőségétől függetlenül az építészeti gondolat minősége az első. Belefért, kicsi és nagy, olcsóbb és drágább, új építés vagy felújítás, sőt néha rendhagyó megoldások is. Az épített és környezeti kultúra szempontjából követhető, értékorientált, példaadó házak, lakhelyek kerültek az albumba.Értékelésre minden országból felkértünk egy-egy neves építészt, építészteoretikust. Jan Stempel, Jan Krzysztof Ingarden, Andrea Bacova és Moravánszky Ákos elemző és összegző gondolataikkal segítenek a kötetben megmutatkozó épületek kontextusának értelmezésében. Az építészet iránt elkötelezett nemzetközi közösséget célzó angol nyelvű kötetet a hazai érdeklődők kedvéért magyar szövegváltozatokkal egészítettük ki.Ez az album arra ad választ, létezik-e közép-európai építészeti nyelv.
1001 TÖRTÉNELMI HELY, AMIT LÁTNOD KELL MIELŐTT MEGHALSZ
28,64 € ÁFA-t tartalmazza
A 8 HETES VÉRCUKORDIÉTA
10,02 € ÁFA-t tartalmazza
28+84 HOUSES
Leírás
Kategóriák: ÉLETMÓD, HÁZTARTÁS, LAKBERENDEZÉS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
27,91 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„28+84 HOUSES” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.