A fiúgyermekek többségének egyik első konkrét álma, hogy vasutas lesz, mégpedig mozdonyvezető. Aztán keveseknél válik ez az álom valósággá. Rögtön hozzá kell tenni, hogy kevés az olyan mozdonyvezető, aki ne pozitív érzésekkel gondolna vissza a mozdonyon a gőzmozdonyon eltöltött időkre. Jelen kötetben tizenkét tapasztalt mozdonyvezető emlékezik vissza a gépen végzett gyötrelmes munka hosszú évtizedeire. Életpályák, szakmák, zsargonok, fűtők, kadétok, gyakornokok, mozdonyvezetők emberek ismerhetők meg a visszaemlékezések révén. A memoárok és a különleges fotófelvételek felidézik gyermekkorunk vasútját, amely még mindenki tudatában ott élt, a házak mögött füstölt, sípolt, lüktetett, tehát az igazi vasút volt.A szerző Dani Szabolcs a GyőrSopronEbenfurti Vasút Zrt. oktató főmozdonyvezetője. Villany- és dízelmozdonyok, motorvonatok mellett nosztalgia gőzösmeneteket is teljesít, így e műben valójában ő a tizenhamadik füstös ember. Több mint két éven át járta az országot, hogy a nagyobb vasúti központokban találkozhasson az 1960/80-as évek vasútjának emblematikus gőzmozdonyvezetőivel, akik a szakmabelinek őszintén és leplezetlenül idézték fel emlékeiket. Így állt ösze ez a riport-emlékalbum, amelyben az egyes visszaemlékezések egy vasutas pályafutásának kronológiai rendszerébe illesztve lettek egybeszerkesztve. A kötet több mint 200, zömében ismeretlen, publikálatlan színes és fekete-fehér felvételt tartalmaz a gőzösvilágról.
101 WHISKY - AMIT FELTÉTLENÜL MEG KELL KÓSTOLNOD, MIELŐTT MEGHALSZ
8,29 € ÁFA-t tartalmazza
1440 - NÁNDORFEHÉRVÁR ELSŐ OSZMÁN-TÖRÖK OSTROMA ÉS ELŐZMÉNYEI
5,54 € ÁFA-t tartalmazza
12 FÜSTÖS EMBER – MÁSODIK, MÓDOSÍTOTT KIADÁS
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
23,53 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
BAGOLYFIÓKA KREATÍV FOGLALKOZTATÓ FÜZET – A HÓKUCKÓ TITKA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
2,80 € ÁFA-t tartalmazza
ISMERKEDÉS A SZAVAKKAL: BEVÁSÁRLÁS – KICSIK KÖNYVE 2+
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,58 € ÁFA-t tartalmazza
NYERGES PÁL (A PANNON FESTŐ – 1914-1987) – ALBUM
Értékelés: 0 / 5
raktáron
18,99 € ÁFA-t tartalmazza
BABAVÍZIÓ – KIS FORMÁK KIS FORMÁKNAK (0-6 HÓNAPOS KORIG)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
9,20 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„12 FÜSTÖS EMBER – MÁSODIK, MÓDOSÍTOTT KIADÁS” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.