ŐSSZEL MEGBOCSÁTOK- ÉLFESTETT

Leírás

Az Ősszel megbocsátok egy elit iskola kegyetlen világán keresztül mutatja meg, hogy a múlt bűnei a jelenben meglapulva várják a megfelelő pillanatot, hogy új életre keljenek, és tovább pusztítsanak.A luxus-magániskola több szempontból is zárt közösségében Rory Cavendish mindenen és mindenkin uralkodni akar. A karizmatikus, zseniális és könyörtelen fiú mindenkit sakkfigurának tekint, még Lou-t is, pedig ő a legjobb barátja, sőt több is annál…Camelia megjelenésével a társaság addigi látszólagos egyensúlya megbillen, és a lassan elszabaduló, mindaddig kimondatlan feszültségek olyan események sorát indítják el, amelyek következményei évekkel később is kísérteni fogják a szereplőket.Amikor Roryt meggyilkolják, minden bizonyíték Lou ellen szól. Rory még a halála után is irányítani akar: végrendelete perverz játszmába kényszeríti mindazokat, akik ismerték egykor. Az ügyvéd Camelia – aki annak idején az áldozat, a célpont szerepét töltötte be – ezúttal kulcsfigurává válik azzal, hogy elvállalja Lou védelmét. Nyomozás közben kénytelen szembenézni a múlttal, amelyet addigra ha nehezen is, de sikerült maga mögött hagynia, valamint azzal a ki nem mondott, magának sem bevallott szenvedéllyel, amelyet Lou iránt érez az első pillanattól fogva…

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,31  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HÚSVÉTI NYUSZI KIFESTŐ

raktáron

3,32  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

A CSÚNYA KISLÁNY

raktáron

7,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARÉK VERONIKA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A MAGYAR ÉS AZ OROSZ IRODALOM MEZSGYÉIN

raktáron

6,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHILLER ERZSÉBET

Kiadó

MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TÁRSASÁG

A BEFEKTETÉS PSZICHOLÓGIÁJÁNAK KISKÖNYVE

raktáron

13,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MONTIER, JAMES

Kiadó

A4C MARKETING KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ŐSSZEL MEGBOCSÁTOK- ÉLFESTETT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5