Mindannyian találkozunk azzal a közvélekedéssel, mely szerint a piszkos ember, a rendetlen porta, a takarítatlan lakás gyanút kelt. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a piszkot, a rendetlenséget elítéljük, sőt valósággal erkölcsi fogyatékként minősítsük. Itt az ideje annak, hogy ennek a már-már előítéletnek is felfogható vélekedésnek a történetét is megvizsgáljuk, illetve a tisztaságtisztálkodás fogalomkörét több szempontból is körüljárjuk- olvasható a Meg is mosakodjál című tudományközi konferencia felhívásában. A tanácskozás a Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2006 augusztusában nyílt azonos című kiállításához kapcsolódva több szervezet és intézmény összefogásával valósult meg, ahol néprajzkutatók, szociológusok és történészek tartottak előadásokat a legkülönbözőbb, tisztasággal, tisztálkodással kapcsolatos témákban. A nyitó előadásokban Verebélyi Kincső a nemzetközi kutatást, Kapitány Ágnes és Gábor szociológusok a tisztaság-szimbólum történetét és a jelenkori tisztaság-felfogás szimbolikus jelenségeit tekintették át. Nemcsak a szakemberek, hanem a nagyközönség számára is izgalmas olvasmányok lehetnek az előadások e kötetbe szerkesztett írott változatai. A tanulmányok között a régebbi korok köztisztasági viszonyairól, fürdőkultúrájáról, tisztálkodási szokásairól, szappanfajtáiról szóló írások mellett bőségesen találunk jelenkori néprajzi gyűjtéseken alapulómunkákat is, például a takarításról, a hulladékkezelésről, a mosásról, a mosogatásról, illetve a testápolási szokások változásairól.
TIRANAI LEPEL
7,74 € ÁFA-t tartalmazza
TISZTA SZÍVBŐL - SZÍNEZŐKÖNYV
8,29 € ÁFA-t tartalmazza
TISZTA SOROK
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,84 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TISZTA SOROK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.