Belitska-Scholtz Hedvig azok közé a szabad szellemekközé tartozott, akiknek nagyságát nem a doktori címek adják,hanem az a légkör, melyet varázslatos lényük sugároz.Németművészettörténet, majd olasz szakos diplomával1969-ben a Magyar Színházi Intézet szcenikai gyűjteményébenkezdett dolgozni. 1980-tól élete végéig az OrszágosSzéchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárát vezette.Nemzetközi kitekintéssel és tájékozódással nagyszabásúelképzelésekkel fogott munkához, a meglévő értékekmegtartásával, de újító szándékkal, nagyralátó tervekkel.A pest-budai német színjátszás komplex bibliográfiájánakmunkálataival elindított egy olyan kutatást, melynekmentén folytatható a magyar színjátszás teljes feltérképezése.Mint művészettörténész-színháztörténészt kezdettől a színházi látvány foglalkoztatta.A barokk, klasszicista és romantikus díszlettervek összegyűjtése és a 19. századiszínházi grafikai anyag feldolgozása után kezdődött a Nemzeti Színház díszlet- ésjelmez-inventáriumainak kutatása. Nagy álma volt a szcenikai gyűjtemény kincseinekbemutatása a Műcsarnokban, de tervéből csak az Oláh Gusztáv életművét reprezentálókiállítás valósult meg az Ernst Múzeumban. Polihisztor elődjéhez, a könyvgyűjtő ésmecénás Jankovich Miklóshoz hasonlóan akinek életművéről tanulmánykötetet szerkesztett, gyarapítani szerette gyűjteményét. Színházi könyvtárak és irattárak, korszakosjelentőségű díszlet- és jelmeztervezői életművek, színlapok, fényképek, hagyatékokkerülhettek a gyűjteménybe a világ minden tájáról. Felvázolta egy színházi topográfiatervét, de ezt már egy következő generáció számára.Hedvig, a homo theatralicus elment. (Vagy el se ment?) A színház elbűvölte, szerette,csodálta, de kritikusan szemlélte. Gyűjteményi és színháztörténeti koncepciójának lenyomatátvégérvényesen a könyvtár Színháztörténeti Tárának példaértékűen gazdagítottgyűjteményén hagyta. Életműve, gondolatai, szellemisége és az emlékkötet csonkacíme a fentiek ismeretében válik érthetővé és teljessé: Nagyszerű ez a gyűjtemény…
ZSUZSI NÉNI ILLEMTANKÖNYVE
8,29 € ÁFA-t tartalmazza
"MÉG EGY KICSIT NÉZNI..." - ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK
4,16 € ÁFA-t tartalmazza
“…DE MÉG SZEBB A SZÍNHÁZ” – ÍRÁSOK BELITSKA-SCHOLZ HEDVIG EMLÉKÉRE
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,04 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
TWISTED WONDERLAND – A HEARTSLABYUL-HÁZ KÖNYVE 1.
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,31 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„“…DE MÉG SZEBB A SZÍNHÁZ” – ÍRÁSOK BELITSKA-SCHOLZ HEDVIG EMLÉKÉRE” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.