SZÍNEKRE ÉBREDVE – TILLY & OLIVER

Leírás

Tilly Twomley kétségbeesetten vágyik a változásra. Komoly kihívás számára a mindennapi feladatok elvégzése, ezért küzdelmes gimis éveken van túl, lelkileg teljesen kiégett. De most készen áll arra, hogy új életet kezdjen. Persze nem éppen arról álmodott, hogy a nyarat a tökéletesnek tartott nővére induló vállalkozásánál fogja tölteni gyakornokként, az ezzel járó európai körutazás azonban a feltétlenül szükséges változást ígéri. A probléma csak az, hogy miközben a jövőjét tervezi, fogalma sincs, valójában mit akar.Oliver Clark viszont pontosan látja saját céljait. Autizmusa miatt nehezen alakít ki kapcsolatot másokkal, a színelmélet és a dizájn iránti szeretete mégis lehetővé teszi számára, hogy mélyebben kapcsolódjon az őt körülvevő világhoz. Ráadásul mindene megvan, amire szüksége lehet: jó barátja, aki megérti őt, biztos helye egy rangos képzési programban, és nyári gyakorlat, ami jól mutat majd az önéletrajzában. Vagyis minden a tervek szerint alakul – egészen addig, amíg végig nem szenvedi élete legkatasztrofálisabb repülőútját, amelynek összes izgalmáért a kissé eleven és idegesítő Tilly a felelős. Oliver kénytelen a nyarat egy olyan lánnyal tölteni, aki nem is lehetne jobban az ellentéte, és aki iránt olyan érzéseket táplál, amelyeket nehezen tud szavakba önteni.Miközben a megszokottól eltérően működő tinédzserek egyre jobban megismerik egymást, megtanulják, hogy az élet legjobb pillanatainak némelyikét nem lehet előre kiszámítani. Amikor pedig a katasztrofálisan csodálatos nyaruk a végéhez közeledik, azzal is kénytelenek szembesülni, hogy ez a kiszámíthatatlanság rájuk nézve mit jelent.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,27  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉRZELMEK ISKOLÁJA

raktáron

12,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FLAUBERT, GUSTAVE

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

AZ OROSZLÁN – AZ ERDŐ GYERMEKE

raktáron

17,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BROOKS, MIKE

Kiadó

TUAN KIADÓ

ÍLIÁSZ

raktáron

15,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOMÉROSZ

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

AZ ESÉLYTELENEK FELEMELKEDÉSE – A LABDARÚGÁS ÚJ VILÁGRENDJE

raktáron

16,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOCSÁK BENCE

Kiadó

G-ADAM KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÍNEKRE ÉBREDVE – TILLY & OLIVER” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5