A FEKETE KŐ – BÍBOR FÜGGÖNY 2.

Leírás

A mágikus titkokkal átszőtt történetben egy szélhámos és egy forradalmár a szerelmet és az életet egyaránt kockáztatja a bosszúért.A stav rezsim bukásával Luisonn városába látszólag béke költözik. Hulei báró elnökként mindent megtesz, hogy elrejtse a hazugságait, de Firin átlát rajta. A lányt halottnak hiszik, de alakváltó képességének hála új arccal és egy szilárd elhatározással tér vissza a városba: az elnöknek meg kell halnia. A báró ugyanis tönkretette az életét, és ellene fordította az egyetlen embert, akit valaha szeretett.Bregan mindent elveszített a lázadás után – a családját, a színházát és a szerelmét, Firint is. Ráadásul brutális gyilkosságok sora kezdődik a környéken, és az áldozatok között feltűnően sok a gyerek. Bregan úgy dönt, hogy kideríti, mi folyik a város árnyai közt. A szálak az elnökhöz vezetnek, és Bregant hajtja a vágy, hogy tegyen valamit, még akkor is, ha ezzel nem hozhatja vissza Firint a halálból.A bosszú hajszolása és az igazság keresése során az új alakot öltött Firin és Bregan is találkozik Guilóval, egy lenyűgöző és rejtélyes mágussal, akinek minden oka megvan rá, hogy gyűlölje Hulei bárót. Annak érdekében, hogy megmentsék a város gyermekeit, és megakadályozzák az újabb zsarnokság kiépítését, Firin arra kényszeríti a két férfit, hogy együtt dolgozzanak. Ám a lány és Guilo között váratlan kötelék alakul ki, aminek következtében egy pusztító titok is napvilágra kerül. Vajon hogyan dönt majd Firin, ha választania kell, hogy a saját szívét mentse meg, vagy a legkiszolgáltatottabbak védelmétszolgálja?A fekete kő a kétkötetes Bíbor függöny befejező része.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,37  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

IRÁNY… A SULI

raktáron

6,91  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

HOPPLAHÓ

raktáron

8,61  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

N. FODOR IZA

Kiadó

ÜVEGHEGY KIADÓ

TÁRSASJÁTÉKOK – ZSENIÁLIS ELMÉK ( NYOLC TÁRSASJÁTÉK)

raktáron

16,88  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

LÉTEZÉS A MÁTRIXON TÚL – EMELD FEL A TUDATOD MAGASABB SZINTRE

raktáron

16,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KÓMÁR ÉVA

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A FEKETE KŐ – BÍBOR FÜGGÖNY 2.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5