IRRITATIO DEI – EGYBEVERSELT ROSTÁK (ÉS LIKAK)

Leírás

Nagy Koppány Zsolt első könyve megjelenésének és pályájának 25. évfordulóján műnemváltásba kezdett, és ennek – egyik – eredményeképpen megszületett egy kötetnyi verskézirat, mely az egyszerre provokatív, egyházterminológiai és kultúrtörténeti szempontból determinált és előzményezett, ugyanakkor szellemes Irritatio Dei címet viseli (az imitatio Dei mintájára). A kötet három ciklust tartalmaz: Az élet alagsoraiból című nyitóciklus „közérzeti” verseket tartalmaz, az élet árnyoldalairól szól, anélkül, hogy engedne a manapság igen divatos nyomorpornó csábításának. A Teljes napfogyatkozás című második ciklus személyesebb, érzelmesebb az elsőnél, a makrokozmosz itt mikrokozmoszra törik, szűkül vagy szélesedik, aszerint, hogy a versekben beszélő alany hogyan navigál az életesemények megírhatóságai között. A kötetet a Volt már jobb című ciklus zárja, amelyik alkalmi versek gyűjteménye, amennyiben az „alkalmi” kifejezés az első két ciklusban megidézett személyes, valamint társadalmi tér keretein kívül található valóság (vagy éppenséggel metafizika) vizsgálata útján keletkező verseket jelenti. Az idén Prima-díjjal is kitüntetett, Magyarország Babérkoszorúja-díjas Nagy Koppány Zsolt verseskötete érvényesen kapcsolódik korábbi prózai munkáihoz mind hangnemében, mind választott témáiban és az azokról való beszéd módjában, és jól azonosítható kontúrt hagy a kortárs magyar irodalom asztalán.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,71  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EXHATÁS – ÉLFESTETT

raktáron

18,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PORTIA, MACINTOSH

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS ALAPJAI – ÚTMUTATÓ SZEMINÁRIUMI ÉS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI ÉRTEKEZ

raktáron

6,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GYURGYÁK JÁNOS

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

MÁR MEGADTUK MAGUNKAT ANNAK, AMI CSAK HOLNAP FOG BENNÜNKET ELNYELNI

raktáron

12,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALI PÉTER

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

A FÉNY EREJE – KÖNYV ÉS 44 KÁRTYA

raktáron

25,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CAMPBELL, REBECCA

Kiadó

TOTEL SZERVIZ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„IRRITATIO DEI – EGYBEVERSELT ROSTÁK (ÉS LIKAK)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5