Azerbajdzsán csoda szép és érdekes ország és sok minden köti össze régiónkkal, Kelet-Közép-Európával. Fővárosa, Baku mintegy 150 éve a fotóművészek érdeklődésének fókuszában áll. A Kelet és Nyugat metszéspontjában álló várost valamennyien a saját perspektívájukból szemlélik. Minden fotóművész kísérletet tesz a képzeletében élő Baku felfedezésére, hogy aztán a fényképein keresztül a többi ember elé tárhassa, amit sikerült megörökítenie belőle.Baku a fotóművészek lencséjének tükrében újraszületik és újra felfedezésre kerül. Ahány látószög, annyi arcát mutatja a város a különböző építészeti alkotásokat, parkokat, utcákat és tereket ábrázoló fényképeken.Konkoly-Thege György magyar és Farid Mammadov fiatal azeri fotóművész saját különleges Baku-élményét igyekszik átadni számos eredeti hangulatú művészi fotográfián keresztül.Ez az első alkalom, hogy csokorba szedjük és közreadjuk a világ egyik legszebb városáról, az azeri fővárosról, Bakuról készített fotóik egy részét ebben az albumban. Reményeink szerint e fényképek felidézik majd a Bakuhoz fűződő emlékeket mindazokban, akik már jártak az országunkban, míg a többiekben felébred a vágy, hogy Azerbajdzsánt is felvegyék a bakancslistájukra.
BAKANCSLISTA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
8,43 € ÁFA-t tartalmazza
BECSÜLETBELI ÜGY
11,78 € ÁFA-t tartalmazza
BAKU
Leírás
Kategóriák: ÚTIKÖNYV
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,14 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
BRUNO PRESENTS BUDAPEST (BRÚNÓ BEMUTATJA BUDAPESTET, ANGOL)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
19,43 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„BAKU” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.