SZIRÉNEK CSÁBÍTÁSA

Leírás

Chris Hayes New York Times bestsellerszerző, televíziós műsorvezető és podcast-házigazda. Erőteljes és széles látókörű elemzést ad könyvében arról, hogy a figyelemgazdaság elménk és szívünk elleni rohama hogyan alakította át politikánkat és társadalmi struktúránkat.Mindannyian érezzük a szétszórtságot, koncentrációnk romlását, hogy túl hosszú ideig – függőség határait súrolva – figyelünk értelmetlen dolgokra. Az utcán összefutunk a telefonjukat bámuló zombikkal, máskor mi magunk is azok vagyunk. Szánalommal figyelünk négy embert egy éttermi asztalnál, akik mind a mobiljukat bújják, miközben a mi zsebünk is rezeg. Valami teljesen megváltozott: az emberi történelem nagy részében a köz- és a magánszféra határai egyértelműek voltak, legalábbis elméletben. Most, ahogy a szerző írja: „Néhány technológiai cég segítségével gyakorlatilag egy évtized alatt lebontottuk ezt a határt.” Hayes szerint egy korszakot meghatározó átalakulás közepén vagyunk: a figyelem egy árucikké vált erőforrás lett, amelyet kinyernek belőlünk, és amelytől egyre inkább elidegenedünk.Mert van egy töréspont. A szirének arra hivatottak, hogy ránk kényszerítsenek valamit, és most éjjel-nappal a hálószobáinkban és a konyhákban énekelnek hatalmas birodalmak, a történelem legértékesebb vállalatainak parancsait teljesítve, amelyek az emberi figyelem megkaparintására épülnek. A Szirének csábítása az a könyv, amelyre mindannyiunknak szüksége van, hogy visszaszerezzük az irányítást az életünk, a politikánk és a jövőnk felett.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,03  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ONYX STORM – ÓNIXVIHAR

raktáron

28,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

YARROS, REBECCA

Kiadó

RAINY DAYS

MI TÖRTÉNIK AZ ÉPÍTKEZÉSEN? ( FUNFACTS – TÖBB MINT 50 FÜLECSKE )

raktáron

9,98  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

VEGÁNTERÁPIA 1. – KENYEREK, KENYÉRFELTÉTEK, PÁSTÉTOMOK

raktáron

25,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAMÁSI JÓZSEF DR.

Kiadó

TAMASI KFT.

HOGYAN OLVASSUK A FÁKAT? – JELEK ÉS MINTÁZATOK A GYÖKEREKTŐL A LEVELEKIG

raktáron

19,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GOOLEY, TRISTAN

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZIRÉNEK CSÁBÍTÁSA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5