TÖRTÉNETI JÁTÉKSTÍLUS ÉS GYAKORLAT

Leírás

„A kötet egy 19. századi színművész pályájához kapcsoltan vizsgálja a korabeli, változó színpadi játékmódot. (…) A jelenkori magyar színháztörténetek, lexikonszócikkek alapján Prielle Kornélia (1826–1906) a francia társalgási színművek kitűnő szalonszínésznőjeként, illetve a budapesti Nemzeti Színház első örökös tagjaként kanonizálódott. Az adatsorok és szerepköri beskatulyázás egyszerűsítő eljárásai helyett a hat és fél évtizedes aktív színészi pálya mikrodimenzióinak vizsgálata a korabeli színházművészet és színészeti professzió lényegi összetevőinek és társadalmi szerepének, ezen belül is Prielle színpadi és színpadon kívüli alakjának, színpadi játéknyelvének megvilágításával kecsegtet. Vidéki vándortársulatoknál töltött primadonna korszakát (1841-től) követően 1859-ben, majd 1861-ben lett végleg a pesti Nemzeti Színház tagja. Itt igen széles szerepskálát felsorakoztatva közel háromszáz szerepben, majd háromezer estén játszott a Nemzetiben, amelyhez nagyszámú vidéki fellépés is járult. Karrierje során együtt játszhatott az úttörő színészek nagyjaival (Déryné, Udvarhelyi Miklós, Jancsó Pál, De Caux Mimi), pályája csúcsán, a Paulay-korszakban többek közt Jászai Mari, Szigeti József, Nagy Imre, Márkus Emília partnere volt; a századelőn az élő legendát még számtalan ifú színészjelölt vagy épp már kezdő színész láthatta.”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,33  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FORRÁSKÓD/> A KEZDETEK

raktáron

22,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GATES, BILL

Kiadó

CORVINA KIADÓ

AZ UTOLSÓ AKCIÓHŐSÖK

raktáron

19,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEMLYEN, NICK DE

Kiadó

MAYA MÉDIA

A SZERELEMRŐL ÉS CSATOLT TÉMÁKRÓL

raktáron

9,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PATSCH FERENC

Kiadó

JEZSUITA KIADÓ

UNIKORNISOK – 300 CSILLÁMLÓ MATRICÁVAL

raktáron

4,16  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÖRTÉNETI JÁTÉKSTÍLUS ÉS GYAKORLAT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5