LÉLEKHULLÁM

Leírás

Peter Hobson egy fiatalkori trauma hatására megszállottan dolgozik egy olyan berendezésen, amelynek segítségével egyértelműen megállapítható az ember halálának pontos pillanata. Kísérletei során sikerül megfigyelnie, hogy a biológiai élet véget értével az agyból alig érzékelhető elektromos energia távozik. Ezt elnevezi „lélekhullám”-nak, és kutatásai új célpontjaként a halál utáni élet lehetősége felé fordul.Legjobb barátjával, a számítástechnikai zsenivel közösen szimulált komputeres másolatot készítenek Peter tudatáról, majd kis módosításokkal három példányban lemásolják. Az újabb kísérletekkel azt próbálja bizonyítani, hogy az ember lényének létezik egy halhatatlan része, mely a testtől függetlenül képes örökké élni. A három szimulált tudat azonban csakhamar megtalálja a kiutat a zárt, szigorúan ellenőrzött számítógépes környezetből, és birtokba veszi az internetet. Nem sokkal később pedig szaporodni kezdenek a titokzatos halálesetek. Vajon kideríthető-e, melyik tudatmásolat felelős a történtekért, de ami még fontosabb, visszazárható-e az elszabadult, halhatatlan szellem a palackba?Robert J. Sawyer Nebula-díjas regénye komoly tudomány- és vallásfilozófiai kérdésekre keresi a választ, de emellett egy pillanatra sem felejt el izgalmas kriminek maradni.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,32 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HOLDFÉNY SZONÁTA

raktáron

16,49 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ALBRIGHT, STELLA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

EZER ÉLETEM, EGY SORSOM

raktáron

18,03 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BELMONDO, JEAN-PAUL

Kiadó

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT

ÉLŐ HALÁL – GYÁSZ, HAGYATÉK ÉS TÚLÉLET JÓZSEF ATTILÁNÁL

raktáron

13,13 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÓNUS TIBOR

Kiadó

KORTÁRS KIADÓ

TENGER A TENGERBEN – A SARGASSO-TITOK

raktáron

11,12 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SVENSSON, PATRIK

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LÉLEKHULLÁM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5