BÉBI VAGY AZ ELSŐ SZERELEM – A NŐVÉR

Leírás

„Legerősebben erre emlékszem vissza: erre a mámorra, ami elfogott lassan. Hogy beszélhetek. Senki nem látja az arcomat. Mindent elmondhatok. Ismeretlen, félig elfeledett szavak, fogalmak, nevek jutottak az eszembe. Mint aki börtönből jön, ahol egy életen át hallgatott. S berúg attól, hogy beszélhet. S valaki hallgatja. Soha nem tudtam, hogy ilyen csodálatos dolog a beszéd.” (Bébi vagy az első szerelem)„A tudós az idegbaj egyik megnyilvánulásának véli a szerelmet, egyfajta heveny idegrohamnak, amely lezajlik; az irodalom minden korban más és más értelmet ad ez indulatnak, megnemesíti, az ember legfelsőbb vagy legalacsonyabb rangú érzelmi megnyilvánulásának minősíti. De mi a valóság?” (A nővér)"Eltévelyedett hősökkel, eltévelyedett párokkal találkozhatunk. De hát amúgy is a középszertől való rettegés uralja a két regényvilág hangulatát. Valaki legyél, valami legyél – sugallja az író –, különben mi a csudát keresnél ebben a nagy kavalkádban, amit életnek hívnak. Ez persze nem sikerülhet mindenkinek – jól is néznénk ki, ha csupa-csupa szabályszegő egyéniség dúlná szét a nyugalomra áhítozó, abban még élvezkedő polgárok rutinját. A különbözni vágyás aztán különleges sorsokat teremt. Vagy isten, vagy a szerelem? A megmenekülésnek ez a két lehetséges útja kínálkozik a Márai-hősök számára." – Kelecsényi László

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,68  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FÉLRE A GONDOKKAL – OTTHON ÉS A FRONTON, 1919

raktáron

15,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARROD-EAGLES, CYNTHIA

Kiadó

I.P.C. KÖNYVEK KFT

A MI HIBÁNK

raktáron

13,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RON, MERCEDES

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

DISNEY – VILLAINS – KI A LEGSZEBB? – A GONOSZ MOSTOHA TÖRTÉNETE

raktáron

13,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VALENTINO, SERENA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

TÖRTÉNELEM 8. MUNKAFÜZET

raktáron

5,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-2858U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BÉBI VAGY AZ ELSŐ SZERELEM – A NŐVÉR” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5