FUTÓMADÁRTÁVLAT

Leírás

Csontos Márta egy pusztulóban lévő létfilozófia alapjait próbálja összerendezni az élet nagy játszóterén. Verseiben a hétköznapok stációit járja végig – követve a végtelenben otthont kereső pillanatot, a férgessé vált időt, a jelenbe zsúfolt hiányt, a magunkra találást, a feltéte-les mód szabadságát, a mindennapjainkat körülvevő digitális őrületet, a médiauralom bom-lasztó hatásait. Írásaiban visszatükröződik az orwelli (vagy talán madáchi) abszurd lét: az Istentől elforduló világ, az „emberszabású rosszakarat”, a bábu-szerepre kárhoztatott és jö-vőtlenségtől szenvedő, vakon vegetáló generáció víziója. Mindemellett azonban mégsem temetni készül az embert, hanem felébreszteni. A remény és a tenni akarás már a kötet első versében is hangsúlyt kap. Mindkét fogalom a létezés alap-feltétele. Remény nélkül nincs élet. A tenni akarás pedig a felcsillanó remény megvalósításá-hoz nélkülözhetetlen. Csontos Márta – a hagyományos líraeszmény jegyében – gondolatokat igyekszik közvetí-teni. Azon alkotók közé tartozik, akik még üzenni próbálnak ennek a múltjából kivetkőzte-tett, gyökereit veszített világnak – remélve, hogy nem üres lapon kucorognak majd a sza-vai… „Itt most megint arat a tél” – írja keserű hangon. Reménykedjünk a szerzővel, hogy kikeveredünk a „nagy szennyesládából”, és ismét egérutat nyerünk… (Oláh András)

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,26  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ AVALLON HOTEL TITKAI

raktáron

17,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STIEFVATER, MAGGIE

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

BENNKINT

raktáron

7,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARAFKÓ LÁSZLÓ

Kiadó

ANONYMUS KIADÓ

LEGENDAHÁNTÁS – 50+1 TÉVHIT A MAGYAR IRODALOMBAN

raktáron

17,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MILBACHER RÓBERT

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

A NAP, AMIKOR APA KÉNYES TÉMÁRÓL AKART BESZÉLGETNI

raktáron

11,37  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KLING, MARC-UWE

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FUTÓMADÁRTÁVLAT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5