MINDENNAPI KENYERÜNK
MINDENNAPI KENYERÜNK 21,52 € ÁFA-t tartalmazza
Back to products
MEZÍTLÁBAS SZUPERHŐS - KÉZIKÖNYV
MEZÍTLÁBAS SZUPERHŐS - KÉZIKÖNYV 11,08 € ÁFA-t tartalmazza

MIÉRT ÉPPEN… HAVANNA?

Leírás

A kiadvány, amelyet kezében tart, immár a harmadik sarja a „Miért éppen…?” című sorozatnak. Mikor nekiláttunk az első, izlandi tematikájú kalauz készítésének, tovább tartott a koncepció megtervezése, mint annak tartalommal való megtöltése. Ennek oka, hogy viszonylag határozott elképzeléssel rendelkeztünk arra vonatkozóan, miként valósítsuk meg az általunk kívánatosnak ítélt irányvonalat, ám elgondolásunkban a műfaji keretek elbizonytalanítottak. Egy olyan kötet megalkotására tettünk kísérletet, amely – a klasszikus értelemben vett útikönyvektől eltérően – a hely esszenciáját ragadja meg. Hangulatokat, lenyomatokat, érzéseket. Amelyek befogadása által az olvasó kedvet kap, hogy a helyet maga is megtapasztalja. Ugyanakkor az utazás megtervezéséhez nélkülözhetetlenek bizonyos ismeretek, amelyeknek végül gondosan megágyaztunk a miliő inspirálta szövegekben. A történetekbe szőtt élmények reményeink szerint még közelebb hozzák az Olvasót az adott tájék lényegéhez. Miután forma és tartalom egymásba simult, a sort Svájccal folytattuk. Úgyszintén fotográfiák, egypercesek és esszenciák rajzolták. Amennyiben Önnel először Havannában találkozunk, élményekben gazdag időtöltést kívánunk, s a két korábbi kalandozásunk gyümölcsét is jó szívvel ajánljuk.Kiss Anita

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,94 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÍGY FILMEZTÜNK 4. – A HETVENES ÉS NYOLCVANAS ÉVEK

raktáron

15,60 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZEKFÜ ANDRÁS

Kiadó

MMA KIADÓ NONPROFIT KFT.

MEGÉRZÉS

raktáron

15,70 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAILOR, NIKI

Kiadó

PITYPANG KIADÓ

A RÓZSASZÍN NEGYVEN ÁRNYALATA

raktáron

6,90 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOGITTA, DONNA

Kiadó

KÖNYV GURU

OLDÁS-KÖTÉS – SZÜLETÉSTŐL A HALÁLIG ÉS A FELTÁMADÁSIG

raktáron

16,33 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ÓDOR FANNA

Kiadó

PARAKLETOS KÖNYVESHÁZ – EGYESÜLT PROTEST

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MIÉRT ÉPPEN… HAVANNA?” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5