NÁNAIAK PESTEN

A szerző Tiszanánán született, krumpliásáskor. Ott is élt 18 éves koráig, s hazajárt, míg a szülei is el nem költöztek. Az addig átéltek meghatározták a további életét. Kicsi korától kezdve a könyvek, történetek bűvöletében élt, lenyűgözte az egyszerű emberek gondolatvilága, kifejezésmódja. Az ő nemzedéke az utolsó, amely, ha gyerekként is, átélte azt a régi világot, életmódot, az akkori öregek gondolati és beszédmódját a közösségi munkák, a tanyázások s egyéb együttlétek során. A múzeumok bemutatják a korabeli eszközöket, a néprajosok az eszközök használatát, ő pedig megŹpróbálja bemutatni a mindennapi élet és a közösségi munkák hangulatát.„Akkor már évek óta Pesten lakott az egész családunk. Ki szoktuk hívni az öregekhez az orvost, ha valami bajuk volt. Egyszer beutalta nagyapámat az orvos az SZTK-ba, valamilyen kivizsgálásra. Busszal mentünk a Rendőrségig, onnan gyalog. Nagyapám hamar elfáradt, s leültünk egy padra az SZTK előtt. Néztük a jövő-menő embereket. Egy fiatal lány ment el előttünk. Azt mondta nagyapám: – Hallod-ë, fijam, veszëdelmes fehércseléd lëhet ez! – Miből gondolja, nagyapám? – Nem láttad? Karika van az orrában! A malacnak akkor tësszük az orrába, ha nagyon túr az ólban, a bikának mëg azért, hogy lëhessen rúddal, kötéllel vezetni a sokmázsás állatot. Jót nevettem rajta! – Divat ez, nagyapám! Igaz eddig én is csak filmekben láttam. – Divat? Na, nem tudják már, jó módjukban mit csináljanak!”