SZENVEDÉS ÉS SZENVEDÉLY

Leírás

Gyöngyössy Imre (1930–1994) filmjeit egyfelől empátia és a mindenkori mártírok, az üldözöttek szenvedései, a megváltás és a megváltók melletti kiállás, másfelől ezen eszmék felfokozott, költői erejű, szenvedélyes kifejezése jellemzi. Életművének helye azonban a magyar filmtörténeti kánonban ellentmondásos. Amíg külföldön egyéni stílust kialakító „magyar Pasoliniként” ünneplik, s a magyar újhullám olyan szerzői között említik, mint Jancsó Miklós, Gaál István vagy Kósa Ferenc, addig a hazai kritika szigorúbb bírálatokat fogalmaz meg a filmjeiről, kevéssé ismeri fel kapcsolódását a filmtörténeti folyamatokhoz, így inkább magányos, különutas alkotóként jelenik meg filmtörténetünkben. A róla szóló kötet azt igyekszik bizonyítani, hogy a rendező munkássága szerves része a magyar filmtörténeti folyamatoknak. Az életművét elemző tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, filmjei mely stílustörténeti irányzatokhoz kapcsolódnak, miképpen alakítják azokat, mennyiben hoznak újat és eredetit a szemléletmód és a formavilág tekintetében. A kötet második felében magyarul jórészt először megjelenő dokumentumok pedig az alkotói műhelytitkokba engednek bepillantást, illetve Gyöngyössy kevéssé ismert külföldi fogadtatását mutatják be.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,87  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

OPERAMESÉK – HANGOSKÖNYV – ROST ANDREA ELŐAD.

raktáron

7,48  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

HAMU

raktáron

14,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CURE, JOHN

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

DINOSZAURUSZOK – FOGLALKOZTATÓKÖNYV FÉNYES PUFI MATRICÁKKAL

raktáron

7,58  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

PYTHOS VÉGZETE – A FÁTYOL ELVÉKONYODIK

raktáron

12,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ANNANDALE, DAVID

Kiadó

TUAN KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZENVEDÉS ÉS SZENVEDÉLY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5