FELMAGASZTOSULÁS
FELMAGASZTOSULÁS 10,76  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
A FÖLD SZÍNE
A FÖLD SZÍNE 6,38  ÁFA-t tartalmazza

ÁLLAMI JOG ÉS ERKÖLCSI REND

Leírás

„A szabadelvű jogállam struktúrájának sajátja, hogy az állam létalapját olyan előfeltevések alkotják, amelyeket az állam maga nem tud anélkül garantálni, hogy ne tenné kérdésessé szabadelvű voltát.” – állapította meg Ernst-Wolfgang Böckenförde (1930–2019), a jelen kötetbe foglalt tanulmányok szerzője. Az úgynevezett Böckenförde-paradoxonként híressé vált mondat ugyanakkor nem az egyetlen örökérvényű tézise a közelmúltban elhunyt német jogtudósnak. Neves professzorok tanítványaként Böckenförde korán kezdett valláselméleti, vallás- és jogfilozófiai kérdésekkel foglalkozni, és már az 1950-es években kitűnt tehetségével. Később alkotmányjogászként és jogfilozófusként, 1983. és 1996. között pedig a Német Szövetségi Alkotmánybíróság bírájaként alkotott maradandót. Nevéhez számos tanulmány, jogtudományi munka és államjogi elmélet fűződik, alkotmánybíróként pedig részt vett az Európai Unió és a tagállami alkotmányok viszonylatában mérföldkőnek számító Solange II ügy eldöntésében. Jelen kötet Ernst-Wolfgang Böckenförde jog- és vallásfilozófiai, államelméleti munkásságából szemelget, főként olyan tanulmányokat állítva középpontba, amelyek jog és erkölcs, vallás és jog bonyolult viszonyrendszerét veszik górcső alá, és máig ható tanulsággal szolgálnak.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,85  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZERELMI BŰNÜGYEK

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHRISTIE, AGATHA

Kiadó

HELIKON KIADÓ

A SZENTESI SAJTÓ KEZDETEI (1871-1883)

raktáron

6,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETŐ BÁLINT

Kiadó

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JGYPK JUHÁSZ GYU

SCHÖNBERG – MIÉRT FONTOS

raktáron

13,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SACHS, HARVEY

Kiadó

& KIADÓ

MÁGIKUS ÁLLATOK ISKOLÁJA – NAGY REJTVÉNYKÖNYV – TITKOS KÜLDETÉS

raktáron

9,77  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÁLLAMI JOG ÉS ERKÖLCSI REND” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5