ISTEN APJA

Leírás

Kezdetben csak Isten volt, és az ő kubusa, dolgozószobával, házvezetőnővel és az ablakban galambdúccal szeretett madarainak. A teremtés után is marad azonban a Mindenhatóban hiányérzet, mivel sehogy sem tud zöld ágra vergődni az emberrel. Mózes például ellopta a parancsolatokat és a róla szóló szent könyveket, amíg Ő aludt… Isten elsősorban egy apára vágyik, aki tanítja és horgászni viszi. Még egy utolsó kísérletet tesz, hogy közelebb kerüljön teremtményeihez. Az angyali üdvözlet azonban nem úgy sül el, ahogy arra számítani lehetett: Mária nem fogadja kitörő lelkesedéssel a jó hírt, és arra hivatkozik, hogy már van vőlegénye, akinek féltékenysége szintén beárnyékolja az isteni tervet. Gábriel arkangyalnak, hogy megőrizze pozícióját a mennyei hierarchiában, tehát jobb rajta tartania a szemét a problémás szent családon, és kijár Istennél heti két terápiás alkalmat. A labilis Józsefet mostohafia iránti szeretete megszállott tettekre sarkallja: hogy megmentse a rá váró sorstól, úgy dönt, megszökteti Jézust…A szerző minden könyve jól eltalált stílusgyakorlat és gondolatkísérlet, nincs ez másként az Isten apja esetében sem. A mennyei elemeket groteszk hétköznapisággal vegyítő látásmód nemcsak sziporkázó ötleteivel és humorával tud minden oldalon meglepetést okozni az olvasónak, de azokat az érzelmi helyzeteket is nagy beleérzéssel ábrázolja, amelyek a bibliai történet hátterében várták, hogy valaki felfedezze és közelebbről megvizsgálja őket. Az szóba sem jöhetett, hogy fő riválisától, Mihálytól kérjen támogatást, mert annak látni lehetett a kimenetelét: Mihály hadjáratot indít, mennyei seregeivel átfésülteti az Ígéret Földjét, járőröket küld ki éjjellátókkal és lángpallosokkal, felkutatja és kiszabadítja Jézust. Diadalmasan bemutatja a Messiás megindító találkozását édesanyjával, öccsével és húgaival. József, a bűnöző mostohaapa sajnálatos módon életét veszti a szabadítási akció közben, és ezzel Gábriel szerepe véget ér: úgy fog bevonulni a történelembe, mint a gyenge terapeuta, aki próbára bocsátotta Józsefet. Ennek nem szabad megtörténnie.Gábriel úgy döntött, hogy minden kockázatot vállal: visszatér a földre, hogy maga találja meg Jézust.(Részlet a regényből) MARTIN MICHAEL DRIESSEN (1954) holland író hosszú időn át opera- és színházi rendezőként dolgozott, főként Németországban. Negyvenöt éves korában jelent meg első könyve, a Gars című lovagtörténet, amelyet 2012-ben az Isten apja című regény és 2013-ban az Egy igazi hős című elbeszélés követett. Folyók című kötete 2016-ban elnyerte a Hollandiában legnagyobb elismerést jelentő ECI irodalmi díjat, valamint az Olvasók Díját is. A sokoldalú, azóta is aktívan publikáló szerző műveit több irodalmi díjra jelölték, és számos nyelvre lefordították.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,20 € ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ISTENEN FÜGGÖTT A SZEMÜK

raktáron

13,90 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HURSTON, ZORA NEALE

Kiadó

HELIKON KIADÓ

ODÜSSZEIA – ANGYALOK SZÁRNYÁN

raktáron

6,91 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KRONOSZ KIADÓ

MI AZ ÉLET ÉTTERME?

raktáron

11,05 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POPPER PÉTER

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

TATU ÉS PATU – FELKÉSZÜLNI, VIGYÁZZ, RAJT!

raktáron

12,55 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAVUKAINEN, AINO – TOIVONEN, SAMI

Kiadó

CERKABELLA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ISTEN APJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5