TANNER ÉS LOUISE MAJDNEM IGAZ TÖRTÉNETE

Leírás

A huszonegy éves Tanner Quimby sürgősen lakhatást keres, lehetőleg olyan helyen, ahol továbbra is egész nap melegítőalsóban heverészhet, és videójátékozhat. Mivel meglehetősen rossz anyagi helyzetben van, erősen korlátozottak a lehetőségei – így, amikor szinte az ölébe hull a gondozói állás egy idős nő mellett, megragadja az alkalmat, még ha egy porcikája sem kívánja, hogy egy „öregasszonnyal” éljen egy fedél alatt. Louise Wilt egyik lánya ragaszkodott ahhoz, hogy valaki éjjel-nappal felügyelje az édesanyját. A két nő eleinte viszonylagos közönyben él egymás mellett – mígnem Tanner különös dolgokra lesz figyelmes. Például: miért van a kerti fészer olyan szigorúan bezárva, mintha börtön volna…? Miért hasonlít kísértetiesen Louise-ra a helyi híradásban szereplő, minden idők egyik legnagyobb amerikai ékszerrablásának gyanúsítottja…? És miért jelenik meg Louise hajnali egy órakor Tanner szobájában, bepakolt bőrönddel, és ragaszkodik ahhoz, hogy azonnal hagyják el a házat…? Így veszi kezdetét a szeretettel, humorral és szellemes párbeszédekkel átitatott történet egy korántsem alábecsülendő képességekkel megáldott idős hölgyről, és egy céltalan fiatal lányról, akik együtt életük egyik legnagyobb kalandjára indulnak…

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,60  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HOL VOLTAM, HOL NEM VOLTAM

raktáron

7,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KORNIS MIHÁLY

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

INSPEKTOR SZINDBÁD

raktáron

12,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSABAI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

SZERELMEM, ERDÉLY

raktáron

8,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ELEK TIBOR

Kiadó

GONDOLAT KIADÓ

ÉNEK A BÖLCSŐDÉBEN

raktáron

9,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FORRAI KATALIN

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TANNER ÉS LOUISE MAJDNEM IGAZ TÖRTÉNETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5