A PI TÖRTÉNETE

Leírás

Matematikát tanulva mindannyian megismerkedünk olyan különös mennyiségekkel, szimbólumokkal és szabályokkal, mint az e szám, a ? szám, a 0, a ? vagy éppen az aranymetszés. Mindezek rejtélyes dolgok, idegen fogalmak maradnak a többségünk számára, nem értjük, miért pont ezekkel tölti ideje jelentős részét egy-egy matematikus, és miért van egy bizonyos aránynak oly nagy szerepe a képzőművészetben.Ez a könyv a pi könyve. Elmeséli, miért keltette fel ez a szám már az ókor matematikusainak érdeklődését, és miért tartotta fogva utódaikét is évezredeken át. Megtudjuk, hogyan határozták meg az értékét egyre pontosabban, és miképpen ismerték meg egyre mélyebben természetének sokszínűségét. A könyv matematikatörténet, egyben kissé rendhagyó történelemkönyv is, no meg persze – és főként – matekkönyv. Mert a ? a matematika legkülönbözőbb területein jelenik meg, így számtalan fontos matematikai fogalmat és kérdéskört ismerünk meg szinte észrevétlenül. A könyv szerzője széles látókörű elektromérnök, aki szűkebb szakmáján túllépve, egy kívülálló merészségével és egyedi látásmódjával különleges művet alkotva, bátran és eredeti módon kalandozik a történelemben és a matematika történetében.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,30  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PT.M.RSZ/ZÖLD KIRÁLYLÁ18*23

raktáron

0,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

370742

Kiadó

QX-IMPEX KFT

SZÁZADOSOK

raktáron

11,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RAINER M. JÁNOS

Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

HŰSÉG – TREUE (KÉTNYELVŰ)

raktáron

9,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

A KOLBÁSZ, A BOJLER ÉS A FRIGYLÁDA

raktáron

8,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SAINT LUKE, CHRISTIAN

Kiadó

METROPOLIS MEDIA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A PI TÖRTÉNETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5