Egy tükröt nyújtok neked, nem magamat.A negyvenes éveiben járó Gitta, aki félállása mellett irodalmi Insta-oldalát is sikeresen építi, az elővárosi anyukák monoton, biztonságosnak hitt életét éli. Kornél, a helyi delikátbolt elhivatott hentese rajongva figyeli őt a pult mögül, ám apró gesztusai nem találnak viszonzásra. Gittát egy nap szűkszavú email várja a postaládájában: a férje tizenkilenc év után váratlanul elhagyja. Miközben erejének utolsó morzsáival próbálja a felszínen tartani magát és a gyerekeit, az Instagramon ráír Tamás, a sármos, világutazó antropológus. A férfi egy másik földrészről is megérti minden rezdülését, így üzenetváltásaik lassan egyetlen kapaszkodójává válnak a széteső hétköznapokban. Ahogy mélyül a kapcsolatuk, Gittában egyre erősödik a sóvárgás, hogy végre élőben is találkozzon azzal, aki ekkora hatással van rá D. Tóth Kriszta több mint tíz év után egy végletekig feszített, éppen hétköznapiságában megrázó történettel tér vissza, amely megállíthatatlanul sodorja magával az olvasót: miközben összeállnak a mesterien felépített részletek, egyre mélyebbre merülünk a pszichológiai manipuláció örvényébe. Fojtogatóan csúszik egymásba a steril digitális lét és a hús-vér valóság, szilánkokra törve a bizonyosságot, hogy kik vagyunk valójában, és hol húzódnak a határaink. És hogy ez velünk nem történhetne meg.
HELYESÍRÁST FEJLESZTŐ GYAKORLATOK 8.
7,52 € ÁFA-t tartalmazza
MAGYAR GRAMMATIKA
18,67 € ÁFA-t tartalmazza
LÁBON KIHORDOTT ÉLET
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM – PRÓZA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
19,56 € ÁFA-t tartalmazza
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„LÁBON KIHORDOTT ÉLET” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.