INSPIRÁLÓ INNOVÁCIÓK

Leírás

A legjobb ötletek gyakran a legváratlanabb helyzetekben jutnak eszünkbe, megvalósításukhoz pedig gyakran rögös és fordulatokban gazdag út vezet. A kötet 75 világszerte ismert márka történetét meséli el szórakoztató formában, röviden kiemelve az inspiráció forrását jelentő kulcsmomentumokat mint ötletszikrákat.Gondolták volna, hogy a világ első ragasztóstiftjét, a Pritt Sticket gyártó vállalat alapötletéhez egy repülőgép leszállása alatt elkészülő smink látványa adta az inspirációt? Vagy az Airbnb alapítói, Joe Gebbia és Brian Chesky 2007-ben még a mindennapi lakhatási költségeik fedezését is alig érték el, sikeres vállalkozásuk alapkoncepcióját pedig három sikertelen próbálkozás előzte meg?Az innováció megannyi formában lát napvilágot; kibontakozhat szépen, lassan, de akár hirtelen is utat törhet magának, és ehhez hasonló módon az inspiráció is számos forrásból eredhet. A kötetben szereplő anekdoták marketinges tanmeséknek is tekinthetők, amelyek változatos élettörténeteket tárnak elénk. Egy szempontból azonban nagyon is hasonlók: a tanulságok alapján bárhol és bármikor inspirációra lelhetünk. Ha tehát jó innovátorok akarunk lenni, mindig mindenhez kellő kíváncsisággal kell hozzáállnunk – állítja a szerző, Giles Lury, egy vezető márkatanácsadási vállalat, a The Value Engineers igazgatója és a nemzetközi marketingélet egyik meghatározó szereplője.Giles Lury e kötetét a világ összes vállalkozószellemű különcének, lázadójának és bajkeverőjének ajánlja, hangsúlyozva, hogy bár napjaink marketingmantrája mindig a fogyasztót helyezi az első helyre, az eredetiséghez és a formabontó innovációkhoz nem feltétlen innen szükséges elindulni.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,19  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BITTERSWEET ALWAYS – MINDIG KESERÉDES (GRAY SPRINGS EGYETEM 2.)

raktáron

10,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FIELDS, ELLA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A KOCSMÁKTÓL A FOGADÓKIG

raktáron

8,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SIMON KATALIN

Kiadó

BUDAPEST FOVÁROS LEVÉLTÁRA

STAR WARS: A KÖZTÁRSASÁG FÉNYKORA – A VIHARRAL SZEMBEN

raktáron

16,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

IRELAND, JUSTINA – GRATTON, TESSA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

AZ ÖRÖM SZÍNEI – FELNŐTT SZÍNEZŐ SZÍNPOMPÁS MINTAOLDLAKKAL

raktáron

10,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZALAI LILLA

Kiadó

K.A.S KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„INSPIRÁLÓ INNOVÁCIÓK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5