A LEGYEK MENYASSZONYA

Leírás

Minden feláldozható. Az egyik élőlény halála a másik számára táplálék. A sötétség a fény és a fény a sötétség.Elena Blanco – a madridi rendőrség különleges ügyekkel foglalkozó egységének a vezetője – a keresés megszállottoja. Amikor hajnalban, a karaokebárban töltött éjszaka után kimerülten és berekedve hazaér, a mindennapi rituáléjának szenteli az idejét: órákon át vizsgálja az erkélyén felállított digitális kamera képeit. Egy sebhelyes arcot keres a főtér forgatagában. Azét az emberét, aki nyolc évvel korábban szétdúlta az életét. A felügyelő hajnalonta a saját démonait üldözi, napközben pedig a spanyol főváros legkegyetlenebb gyilkosainak a nyomába ered.Susana Macayát nem sokkal az esküvője előtt holtan találják. A megrendült családnak nem először kell szembenéznie ilyen tragédiával – pár évvel korábban ugyanis a lány nővérét ugyanezzel a módszerrel gyilkolták meg.Azt az esetet azonban már lezárták, és az elkövető brutális tettéért azóta is börtönben van. Vajon a rendőröknek egy másolót kell kézre keríteniük? Vagy a korábbi nyomozás során hibáztak, és egy ártatlan ember ül rács mögött? Elenának és a csapatának nagyon gyorsan választ kell adnia a kérdésekre, hiszen bárki követte is el a gyilkosságot, újabb áldozatokra vadászik.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,55  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HÉT NAP ÖRÖKKÉ

raktáron

17,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WILLIAMS, TIA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

VULPI – MOZGÁSFEJLESZTŐ MESEKÖNYV

raktáron

11,20  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STEPHENS-SARLÓS ERZSÉBET

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

AKIT KERESNEK: JESUA

raktáron

8,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NÓGRÁDI GÁBOR

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

KAPCSOLJ KI MINDENT, ÉS JÁTSSZ!

raktáron

9,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DEBENEDET, A.T.-COHEN, L.J.

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A LEGYEK MENYASSZONYA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5