ANGYALFÜTTY – KŐKERTBEN LILIOM III. – CD MELLÉKLETTEL!

Leírás

1. Iá – mese 2:482. Lassú forgatós 0:443. A nagy almafalás – mese 9:454. Forgatós bandával 1:455. Asszonyok kardja – mese 13:316. Csíkszentdomokosi muzsika és tekerőpataki keserves 2:447. A táncok születése – mese 19:408. Sebes forgatós 1:18ANGYALFÜTTY A népmesét, a mesemondást, a magyar nyelvet ünnepli ez az est. Az elhangzó mesék a magyar próza legszebb állapotait, hamisítatlan nyelvi észjárásunkat, ezrek-százezrek munkáját emelik régóta érdemelt magasságba, a színpadra. Teológiailag kikezdhető mesék ezek, de párájuk mindig függőleges, s mikor botlik is, ég felé törekszik.Ez alkalommal a világ teremtését ismerjük meg töviről hegyire, akképpen, hogy az Úr rejtett műhelytitkaiba pillantunk be. Felvillannak az idők, mikor e teremtett világon Krisztus Urunk Szent Péter kérésére – okulásunkért, javulásunkért – még egyet-egyet ront, igazít, durvít, finomít…Az est tetőpontján egy angyal leszorított szárnyakkal fütyölve zuhanik alá, tánctalan, szomorú világunkba, egyre sebesebben – hogy a népek végre igaz jó kedvikből táncolni tanuljanak. Angyali édes zuhanást, jó figurás szellem- és lélektáncot kívánunk a Kedves Közönségnek! Közreműködnek:Vizeli Balázs-hegedű, Szabó Dániel–cimbalom, Kádár Ignác– gardon,Mátéfi Csaba – füttyszó,Berecz István – furulyaillusztráció: Gyulai Líviusz

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,41  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MALAC ÉS LIBA 11. – SZÁGULDJUNK ÉS SZÉPÜLJÜNK!

raktáron

7,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÓTH KRISZTINA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

ÁLLATLEXIKON – MIT, MIÉRT, HOGYAN? MINI

raktáron

16,50  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SCOLAR KIADÓ

LUTHER MÁRTON REFORMÁCIÓJA

raktáron

7,60  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NEUNER,PETER

Kiadó

MAGYAR KURÍR

WOODWALKERS 5. – BALJÓS NYOMOK

raktáron

12,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRANDIS, KATJA

Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ANGYALFÜTTY – KŐKERTBEN LILIOM III. – CD MELLÉKLETTEL!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5