UTAK 2.

Az 1980 és 1990 között készült interjúk az akkori szemléletmódjáról tanúskodnak mind a kérdezettnek, mind a kérdezőnek. Csak kisebb, kimondottan stiláris jellegű módosításokat, végeztem törzsszövegen, hellyel-közzel lábjegyzetben fűztem hozzá magyarázatot ott, ahol ma már ennek szükségét éreztem.Az interjúkhoz mellékelt jegyzetek, portrék terjedelme viszont mind nagyobb, ahogy az illető által megélt – vagy pontosabban: a legintenzívebben megélt – időszak tekintetében haladunk előre az időben. Így van ez a kronológiakötetek esetében is: a puszta tényhez mind több interpretációt kell társítani, ahhoz, hogy a folyamatokat mozgató körülményeket megértsük. Ezek az elmúlt két év alatt íródtak, és a mai szemléletmódomat tükrözik. Amikor az egyén, a személyiség oldaláról szemléljük a történéseket, az azokat mozgató körülmények mellett még egy dolgot szem előtt kell tartani az indítékokat. Ugyanis a tárgyalt periódus az előzőnél sokkal bonyolultabb. E kötetbe azt a tizenhárom személyt soroltam, akiknek az életútjában nyomatékos szerepet játszottak a hatvanas évek. Érdemes pontosabban meghatározni ezt az időszakot, amelyet nevezhetnénk a "hosszú huszadik század" "hosszú hetedik évtizedének" is. Jelképesen 1955. január 1-jén, Tito hagyományos újévi üzenetével kezdődött, amelyben közölte, az addigi eredmények lehetővé teszik, hogy „minél jobban megkönnyítsük hazánk polgárainak további országépítő erőfeszítéseit, vagy is hogy életszínvonalunk mai lehetőségeinkhez képest fokozatosan emelkedjék." Megkezdődött az ország demokratizálásának folyamata, amelynek jelképes vége ugyancsak Tito nevéhez fűződött: 1972. szeptember 29-én Tito és a Végrehajtó Iroda levéllel fordult a Kommunista Szövetség minden szervezetéhez és tagjához „a társadalmi visszásságok leküzdése érdekében". Vékás János