TÁRSADALOMKRITIKA ÉS PROGRESSZIÓ

A modern magyar szellemi élet összefüggő története minden eddigi próbálkozás ellenére voltaképpen máig megíratlan. Egyik oka ennek nyilvánvalóan a gyakori nézőpontváltás, amely a félig kész visszatekintéseket nem kiteljesíti, hanem félbehagyja – s újra kezdi egy másik nézőpontból. Az anyagföltárás nem kumulálódik, hanem – ideologikus értelmezésbe átcsapva, gyakorlatilag folyamatosan megkérdőjeleződik, vagy éppen feledésbe süllyed. Nem kétséges, az életút s a pálya, amelyet e tanulmány fölvázolt, tragikusan csonka. Ezt nem lehet elhallgatni – egy esszéíró csak élete későbbi szakaszában érik be igazán, s ez Szirtesnek nem adatott meg. Kis terjedelmű életműve azonban, azt kell mondanunk, mégis egységes. S nemcsak azért, mert az úgynevezett „fordulat éve” (1948) után minden bizonnyal úgyis kiszorult volna a nyilvánosságból – annak (is) kritikusa volt, ami 1948 után uralomra jutott. De azért is, mert bármennyire keveset írt, egy korszak alapkérdéseit felvetette, s a „salakmentes szocializmus” eszménye felől megválaszolta. Ezzel pedig, ha vesszük magunknak a fáradságot, hogy a ránk maradt szövegkorpuszt újraolvassuk, egy olyan nézőponthoz (s persze olyan felismerésekhez) jutunk, ahonnan szemlélve sok minden megvilágosodik. De Ám nemcsak úgynevezett „eredményei”, meglátásai az érdekesek – maga a tény is fontos, hogy a magyar szellemi életben, ha csak peremhelyzetben is, de jelen volt egy ilyen attitűd. A radikális, de nem-sztálinista, sőt antisztálinista marxizmus megléte a magyar gondolkodástörténetnek olyan fejleménye, amelynek figyelmen kívül hagyása maga a látens történelemhamisítás.Szirtes Andor csonka életműve, egyebek közt, ezt is kétségtelenné teszi. Lengyel András